A módszerről itt olvastam , és úgy döntöttem érdemes kipróbálni (mindg is érdekeltek ilyen extrém dolgok hogy pl. az eszkimók mivel pelenkáztak,meg hogy milyen volt a szárnyas betét a középkorbam.. ).
Beszereztünk egy kisebbfajta műanyag lavórt és abba nyomjuk a műsort.
Valami ösztön biztos van benne mert Minimanó rögtön tudta mi a dolga amint helyzetbe hoztam.
Másik előny a pelenkaspóroláson kívül, hogy ebben a helyzetben Manóak is könnyebb kakilni, mint hátonfekve tekeregve, úgyhogy gyorsabban túl vagyunk rajta, kevesebb üvöltéssel.
Persze nem mindíg tisztasor a dolog, Manócska multifunkcionális, gyakran egyszerre szopik, kakil és büfizik ilyen komplex helyzetekre egyenlőre nincs forgatókönyv.
Még mielőtt megszületett volna nyuszifül előrelátóan varrtam neki 3 különböző méretű hálózsákot. Azért azt, mert egyszerű varrni, meg azért is, mert nem kell hozzá tudni a gyerek méretét, nem passzosra csináljuk. Így most választhat nyuszika hogy kismanós zsák formájúba, halacskás-kimonósba,vagy cicás-szitakötős tortilla szabásúba akar csomagolódni.
Még szerencse hogy ebben a korban nem nagyon válogat. Viszont hálózsákból már divatbemutatót rendezhetünk.
íme az első darab amit franciául igen elegánsan "nid ange" nek neveznek:
A helyi büszkeség tárgyát képező italt (ami Maggie csaladnevét viseli, habár nem sok közük lehet egymáshoz) úgy kell elképzelni, hogy vesz az ember egy doboz tescogazdasagos almalevet, felét kitölti valami küblibe, masik felét lazán a padlóra (hogy az egesz helyiségnek bukéja legyen), pár hétig állni hagyja (hogy savanyodjon), belezuttyant egy adag mosogatólevet (hogy zavarosodjon), a legvégén pedig hozzáad egy csipet szódát, hogy buborék is legyen benne módjaval.
Mindezek után korsókba és amellé méri, -egy adag az asztalra, padlora, hogy ragadjon minden körülötte, - aztán már csak néhány idült alkoholistát kell körbeültetni, fektetni a helyiség sötétebb zugaiba, rátekerni a rádiót Pam Ayers versmondó műsorára, vagy a Radio Cymru-ra (elvégre szomszédok vagy mi) és máris hamisitatlan cidre house hangulatot teremtettünk a la west of england...
A cider house -t kívülről csempe fedi. Nem olyan szép azulejo mint a portugál épuleteket, nincs cifrázva, nincs díszítve, egyszinű, snassz és a rendeltetése is igen profán: azok a vendégek akik hajnalig nem szimplán az asztal alá itták magukatk, hanem még ki tudtak tántorogni az ajtón, általában a házfalnak támaszkodva dobták ki a taccsot mielőtt levizelték volna azt, vagy forditva.
A falat pedig a tulaj, hála a csempeburkolat nyújtotta előnyöknek, egyszerűen slaggal lemosta nyitás előtt..
Lényegre térve mi is igy cselekedtunk ma hajnalban, kicsi Gwen először az asztal alá szopizta magát, majd egy felrecsúszott pelenkaügyletbol kifolyólag lepisilt, ezek utan elkezdett csuklani, s mire a vállamra vettem büfiztetni a nyakamba kuldte az elfogyasztott tej egy részét,(immáron aludtej formában), majd az ölembe hanyatlott es karjait széttárva békesen belaludt, versenyt horkolva az apjával. Mikor kivittem tisztába tenni, félálomban sikerult lekakilnia is, de csak réeszben. Közben az immáron facéran maradt kebleimből folyt a tej mindenkire.
Miután lemostam a gyereket és tisztába tettem, sikerult a békésen horkoló apját is felrugdosni kicsinyt, aki persze minden izgalmas reszről lekésett, de legalább egy félálomban tekergő nyűgös csecsemőt ringathatot amig én lezuhanyoztam.
Még szerencse hogy vízálló és könnyen tisztitható burkolatom van.
Eddíg nekem semmilyen se volt, (nem volt mihez fölvenni) most meg röpke 1 hét alatt megduplázódott a melltartóim száma, pontosabban kifejzve JP vett nekem kettőt is. Kicsit borsos volt az áruk, de JP azt nyilatkozta, hogy úgy érzi új nője van, és ahányszor megsimogatja a hátam azt mondja boldog csodálkozással hogy:-"jé melltartó van rajtad! " naponta legalább háromszor, immáron 2 hete, szóval a melltartó minden pénzt megért.
A melltartó másik nagy csábereje a vásárlásban rejlik, én ugyanis röghöz voltam kötve szülés után, így JP nagyfiúhoz méltóan egyedül, vásárolt szoptatós melltartót.
S habár a nagyáruházakban általánosan kitört a nyár végi leárazási láz, amkor hisztis nők százai lepik el a ruhaosztályt, az eladók meg megpróbálják elbarikádozni magukat a kartondobozok mögé és úgy csnálni, mintha gyanútlan vásarlók lennének, JP-nek sikerült a fehérneműosztály teljes személyzetét bevonnia a "keressünk szoptatós melltartót a feleségemnek aki nem tudja mekkorák a mellei EU mértékegységben megadva" nevű ineraktív és igen szórakoztató játékba -melynek keretén belül JP először tudományosan megtárgyalta a jó meltartó ismérveit és az egyéni preferencikat, egyenként az összes eladóval, majd kiválasztott egy eladót akinek szerinte (márrmint JP szerint) akkorák a mellei mint az enyémek, amely probaelado ezek utan lelkesen felpróbálta a töbiek által előhozott darabokat, természetesen mindenk kommentete közben a látottakat.
Ebbe már a vevők is beszálltak majd JP bátortot egy vevőt egy szexi háló kombiné együttes megvételére.
Ki tudja mivé fajult volna a dolog, ha az áruház nem zárt volna hatkor, mindenesetre JP úgy jött haza a melltató vásárlásból mint az a napközis aki extra adag kakaóport kapott a tejberízre ebédnél, és még azt is megengedték neki,hogy a kisrtaktorra üljön, -csak at kérdezte, hogy mikor mehet újra...
Én meg gyakorlom itthon a double parking-ot, ami egy nagyon komoly londoni szakkifejezes arra, hogy hogyan tuszkoljuk a meleinket a melltartóba, és Tinától a dán barátnőmtől tanultam, akinek mindenféle szoptatás nélkül is hatalmas mellei vannak és egyszer elment london egyik legpuccosabb fehérnemű boltjába, ami már annyira elit, hogybe kell jlentkezni, mint a fogorvoshoz, aztán le kell vetkőzni (na jó csak fölül) és egy eadó speciálls szabászcentivel speciálisan leméri a keblek méretét -egyenként, majd a titkos raktárbázisból kihozza A MELLTARTÓT így nagybetűvel, aztán megtanít a double parking-ra ami egész egyszerűen abból áll, hogy becsatolja az ember a melltartót a hátán, majd mélyen előre dől és hagyja hogy a keblei belegörögjenek a kosárba, majd felveszi a vállpántot és felegyenesedik...
Tőlem már az is szép hogy kilenc hónap alatt sikerült megjegyeznem a melltartó francia nevét, amit ugyan "brassiere"-nek hívnak angolul, ami egy francia szó, de franciául még véletlenül sem -"A brassiere olyan parasztos" mondta rá JP, így franciául soutien gorge a neve holott nem is a torkot támasztja.
2009 július 5-én megszületett kicsi fiunk Ilão Gwenaël, 3kiló 20 dekával és 51centivel.
Íme teljes pompájában a mosdó-pelenázó kompexum a beígért fiókokkal, és a saját kezűleg varrt babosmintás relax-wellness pelekázó-feltéttel.
Természetesen ezt is a Mac próbálta ki először, mint minden babacuccot. És élvezte.
A fiókok a sarki zöldséges ajándékai, a méregdrága spanyol cseresznyét hozzák benne 1 kilős kiszerelésben. A cseresznye kilója egyébként 5eur 96 cent helyi árfekvésben, a múltkor kirúgtam a hámból és "sebaj-egyszer élünk" felkiáltással vettem két marékkal.
Elképzelem ahogy a két három gyerekes családokban szemenkét felezgeik (természetesen a mostohább sorsúaknak csak a magja jut).
Ha boldogult nagyapám ilyen árban bírta volna eladni a germensdorfiját a földvári piacon, akkor a bilikék kis-simson helyett Harley Davidson-nal fuvarozhatta vona a kapát meg a disznótápot a fölvégből. Jól állt vola neki...
Kismama könyvek szerint a várandósság utolsó hónapjában, -hormonális alapon- előtör a leendő anyában az úgynevezett fészekrakó-ösztön, ami rendszerint a babaszoba berendezésében szokott kicsúcsosodni.
Az én esetemben azt hiszem kijelenthetem, hogy ez a vízvezeték-szerelésben érte el tetőfokát, habár vízszerelési ösztönről még a leg-ezoterikusabb kismama könyv sem tesz említést, pedig már a "plombery -instinct" el is próbálkoztama kulcsszavas keresőben.
Tény hogy az elmúl 30 egynehány év alatt soha nem szereltem ennyit vizet, mint az elmúlt 3 hétben, az utolsó csepp a pohárban tegnap a mosógép volt.
Miután már a padlástól a földszintig az összes csaptelep vagy ki lett cserélve (lásd alább) vagy újra lett tömítve, tegnap a pincében állomásozó mosógép tápcsöve kezdett el folyékonyan csöpögni. Gondoltam mi sem egyszerűbb, mostanában a fülemen is tömítőgyűrű van, a kezemben meg csőkulcs, fogtam magam, kicseréltem a tömítést.
És tényleg, a tömítésnél mostmár nem is folyt, lejebb viszont igen.
Ekkor elkövettem azt a kis baklövést, hogy közelebb hajoltam a probléma forrásához és gyengéden megmozgattam a csövet. Tulajdonképpen frissítőleg hatott az a jeges vízsugár ami a pofámba csapott, de pár másodpercig azért eltartott mire a röhögéstől el tudtam zárni a vizet. Átöltözni viszont rekord idő alattk sikerült.
Így még időben elértem Ali-babát, aki mint mindíg, most is szemrebbenés nélkül előhalászta a kellékeket, és az arab szókincsem is tovább bővülhetett volna vízszerelésből, ha nem felejtettem volna el legott, hogy hogyan mondják azt hogy, "szorító-gyűrűt keresek kis méretben".
Lényeg, hogy az öntéshibás műanyag csatlakozó helyett, van egy szép csillogó fém csatlakozó a csapon, nem csöpög és remélem pár hónapig kitart, mert igen nehezen tudom elképzelni, hogy két pelenkázás között csőkulcsal a kezemben járőrözzek a házban.
Ma elmentem a kedvenc cukrászdámba ajándékcsokit venni. Mi tagadás kitettek magukért az idén a tavaszi csoki kollekcióval, csupa virág minden!
Sajnos a patchwork mintás belga csoki a gyengém, ráadásul olyan ízekben mint karamellás-mézes-kakukkfű, és itt nem csak költői névről van szó, tényleg ilyen íze volt a jelöltnek.
Eddíg ugye mindíg az volt, hogy vettem ajándékba csokit, csorgó nyállal kiválogattam, aztán igyekeztem úgy becsomagoltatni hogy ne látszódjon ki, mert ki tudja mi történhet vele azalatt a 2-3 nap alatt amíg eljut az ajándékozotthoz.
De ma megkörnyékeztem a cukrászt és kaptam egyet kóstolóba, tényleg olyan finom mint ahogyan kinéz.
Nincs más hátra sürgősen meg kell lepnem JP-t születésnapjára egy dobozzal, aztán majd előadást tartok neki a felebaráti szeretet, meg az egyéb osztozkodós keresztény erényekről és erősen remélem, hogy nem egyedül fogja felfalni..
Így néz ki egy dobozzal az egész cuccból:
Kb két hete kikeltek a fekete rigó fiókák a kertünkben, s mivel az egész kert akkora mint két zsebkendő egymás mellett, olyan nagy variációja nincs a búvóhelyeknek sem, leginkább a virágágyásban ül a rangidős, a többiek nagy része meg még a fészekben.
Rém helyes a kicsi TM, van neki két pamacs fülecskéje a feje két oldalán, és attól eltekintve hogy a legelső nap sikerült beleesnie az eresz lefolyó csatornába, pedig az le volt takarva, már tud magára vigyázni is...
Leküzdöttem anyai ösztöneimet és nem töltöm négykézláb a napjaimat, hogy bogarat vadásszak neki, de nem volt könnyű. A horgászboltban is ahova damilért mentem be, rámkacsintott egy gilisztakonzerv és majdnem magammal hoztam, de aztán megbeszéltem magammal hogy TM-et mindkét szüleje eteti, ha még én is beszállok, már tényleg gurulni fog, pedig most sincs messze tőle.
Annyit megengedtem magamnak, hogy a csigákat levadásztam a szárazság- búvóhelyeikről és jól láthatóan a beton közepére helyeztem, nem tudom hogy eszi meg a fekete rigó a csigát, de valamit biztos csinál vele mert csak a törött héjjakat szoktam összesöpörni utánuk.
(A csigákat egyébként azért áldoztam be mert szisztematikusan felzabálják a bazsalikomomat az első adandó esős napon, amibő van itt bőven..) Csak úgy a gyilkolászás kedvéért meg nem volt szivem megölni őket, gondoltam még hogy átgolfozom a szomszédba, neki ugyanis nincs bazsalikomja, sőt semmi sincs a kertbe poron kívül, de a csiga rém rámenős állat, ha megérzi a bazsalikom illatot, még ha lassan is, biztos visszamászott volna.
TM leginkább ilyen komoly csőrrel szokott ülnia harangvirágok között.
Itt pedig majdnem sikerült lenyelnie az objektívet, ugyanis a zsebfényképezőgépemen leginkább nagylátószögű az objektív úgyhogy kb 5 centire kellett tartanom a madárhoz hogy valami közeli fotót is kihozzak belőle, de TM nagyon jól vette az akadályt, úgy gondolta, hogy ha már ilyen közel vagyok akkor legyek szíves, etessem is meg..
Naaa, azért nem szólhatok egy szót sem az univerzum ellen, igazán mindent megkapok, hogy változatosabbak legyenek a napjaim.
Ma például kissé ingerülten távoztam otthonról, de már rögtön az első sarkon olyan vizuális élményfürdőben volt részem, hogy minden ingerültséget elfelejtettem.
Ezen a sarkon szoktak nyáron gyülekezni a környék "nagyfiúi" (olyan 18 és 22 év körül) büszkén leparkolják egymás mögé, vagy mellé a tuningolt Golfjaikat, nagyon menőn cigarettáznak és néznek a semmibe... általában.
Ma is már messziről láttam, hogy kisebb gyülekezet van, és valóban egy élénkpiros WW Golf parkolt elöl, a kötelező körök kipipálva rajta: sötétített üvegek, széles felnik, extra kipufogócső.
A jobbelső ajtó mellett, a visszapillantó tükör magasságában pedig egy srác guggolt, gondoltam állítja a visszapillantó tükröt, de nem.
Rúzsozta az ajkait...
Amikor még a Maginot-vonalon laktunk és lépten nyomon bunkerek nőttek a földből, gondolkoztam azon, hogy egy ilyen használaton kívüli bunkerben kocsmát nyitok " B-terv" névvel...
Végül is nem nyitottam, de b-tervem maradt még bőséggel, íme a "fürdőszoba felújítás 3 évvel a tervezett határidő előtt minimál költségvetésből" című. Nagyon büszkék vagyunk rá!
Az Ikeás állványok ne tévesszenek meg senkit, most már rendes lábakon áll az asztal de pünkösd hétfőjén amikor a vizet szereltük, kicsit nehéz volt asztallábat is venni..
Amúgy meg szerencsénk volt, mint ahogy sejtettem is, nem muzulmán ünnep a pünkösd, úgyhogy a környék leg megbízhatóbb barkácsboltja este 7 ig nyitva volt..
Ez is egy szórakoztató dolog, mármint az Ali-barkács (én hívom így őket), olyan a bolt mint az Ali-baba barlangja, nagyszakállú kaftános, esetleg melósmackós Alik mászkálnak benne, én meg mindíg magammal viszem JP-t hogy ne érezzék kényelmetlenül magukat az Alik, JP meg aki utál vizetszerelni , lelkesen hümmög miközben én magyarázom a FőAlinak , hogy mit is keresünk.
Aztán a FőAli fölkiabál Al-Alinak arabul, aki materializálódik a labirintus valamely pontján és elővarázsolja az alkatrészt, Jp fizet, majd távozunk, csak ott szúrtam el eddíg mindíg, hogy én megyek ki elsőnek az ajtón, utánam a kutya, majd a férjem, szerintem sejthetnek már valamit az Alik, hogy mi mégsem vagyunk kóserek vagy ilyesmi..
Én meg, ha egy kicsit is összeszedném magam, már egész csinos arab szókincsem lenne vízvezeték-szerelésből.
Íme az ilyen volt, ilyen lett fotók:
A furcsa zöld az a farost álcsempe álfúgával...
Külön öröm, hogy mostmár a Tűzcsap és a Jégcsap helyett van egy keverős csapunk, úgyhogy lehet fogat mosni anélkül is, hogy fogzománc pattogna a lefolyóba.
A gyereknek meg meglesz a dizájn-lavór élmény (pont elfér a porcelán lavór mellett a pelenkázó feltét), majd szerkesztek még valami palánkot oldalra, hogy véletlenül se ugorjon le.
Tervbe vannak még véve némi fiókok is, fiókot még sose csináltam, de biztos könyebb mint az autószerelés...
Van egy ködös utalás a francia nyelvben a közlekedőedényekre, amelynek a leglényege, hogy ha valami elromlik és azt pikk-pakk kijavítjuk még mielőtt az univerzum felocsúdna, akkor az univerzum morcosan ébred, és csakazért is meghagyja a hibát, ami azonban valahol máshol fog kibukkanni, de lehetőleg azonnal és mégkomolyabb formában..
Most hogy itt volt a nagybátyám és beszerelte nekünk a tuti vízszűrőt (hála neki), úgyhogy már nem köpünk klórt ha teát iszunk, valamint nem cseppkővel kavargatjuk a kávét...no és mellesleg beruháztam egymárkás és xbxx-drága keverő csapra is, minek következtében már nem csöpög éjjel-nappal a konyhai csap....
Szóval most! Föladta a fürdőszoba...kb 5 napja vékony sugárban de megállíthatatlanul folyik a melegvíz...
Ha lezárom akkor az egész házban nincs víz...Hogy kicseréljem, ahoz meg szét kell bontani az egész installációt lévén hogy 1930 tájékán látta utoljára vv-szerelő és pl akkor még olyan primitívek voltak a népek hogy a melegvizes csapot a mosdó bal oldalára helyezték, a hidegvizeset meg a jobb oldalára, a kettő között meg van 70 centi...
A lefolyócső meg ólomból vala..
Na én most erre varrok gombot..
Egyébként megfigyelték már, hogy bár ételt nem könnyű fotózni, mégis a gasztrobloggerek bejegyzései mellett találhatók a legszínvonalasabb fotók?
Most vagy minden főzéshez értő anyuka született fotózseni, vagy van egy titkos és ingyenes internet gasztrofotó-tár ahonnan a hamis-túrógombóctól kezdve a potage créme de chou de bruxelles-ig mindent le lehet tölteni szines szélesvásznúban..
Visszatérve a saját konyhai ténykedésemre, a barátnőm megjegyezte hogy még most jó, mert amíg a gyerek bennem van addíg azt eszik amit én, nincs apelláta, meg kiköpködés, meg vállrahányás.
A gyereknek erről más a véleménye. Én úgy fogalmaznék, hogy amióta a gyerek bennem van olyan bizarr étrendet sikerült összeállítania, hogy ámbár én alapjában véve kreatív embernek tartom magam, sőt mi több kissé hiú is vagyok a konyhai kombináló képességemre, azért ilyet magamtól én se tudnék...
Vegyük például a reggeli esetét: JP, mint megbízható francia, reggelente menetrendszerűen a kroaszanját szokta a presszókávéba mártogatni, esetleg nagy-nagy ritkán, kuriózum kedvéért becsúszik egy-egy főtt tojás, amit akkurátusan megskalpol a csakis erre a célra gyártott aranyozott, de legalábbis annak tűnő, gall kakast formázó tojásskalpolóval -nagyapai örökség-amely a zöldséghegyező mellett -(nem röhög tényleg van ilyen) az egyik legcélabb célszerszám a mi konyhánkban, az égvilágon semmi másra nem lehet használni ugyanis.
Eddíg én is vele tarotottam, a kroaszant ugyan nem szeretem (általában a leveles tésztákat nem szeretem, rétest kivéve) de mittomén, tunkoltam kiflicsücskőt tejeskávéba oszt jó. Nem úgy mióta várandós vagyok. Azóta leginkább semmi édeset nem akarok reggelire enni,(a kávé meg amúgyis kilőve) azóta nyers halat akarok (lehet hogy viking volt mégis az apja? esetleg japán??) Sushit reggel, sushit este és esetleg vacsorára is ha lehet, úgyhogy szegény férj azon kapta magát a múltkor hogy egy adag szójaszószba mártotta a kroaszanját -nem ébredt még fel eléggé a kedves ugyanis- és a szójás csészét előbb sikerült az asztalra helyeznem mint a kávét.
Érdekessé válltak az ebédek is: amitől nem undorodom evés közben, azt általában undorodom elkészíteni, beleértve az összes húsneműt- és a nyers halat is. Amitől sem evéskor sem főzéskor nem utálkozom az vagy puffaszt vagy rőgtön kiver a gyomorsav mihelyt megettem - akár mellékelhetnék hozzá iziben késhegynyi szódabikarbónát is köretnek. Ami meg még valami csoda folytán ezt se tenné az vagy székrekedést okoz, vagy nem lakok jól vele.
Ehez hozzá jön még a vashiány, azaz hogy igyekezzünk vasban gazdag táplálékot fogyasztani, de ne csak vastablettát mert az dettó székrekedés, szóval kezdem úgy gondolni hogy mégiscsak egyszerűbb lesz az étkezés ha mindenki a maga menüjét eszi, beleértve a gyereket is, főleg hogy ahogy magamra emlékszem , leginkább az ízetlen dolgokat szerettem, meg az almapürét.
A vashiányhoz kapcsolódik a petrezselymes kakaó receptje is, tündéri dokim ugyan is azzal állt elő a legutóbbi vérkép után, hogy egyek sok petrezselymet, diót, meg húst, ezeknek magas a vastartalma de nincsennek olyan drasztikus hatással az emésztrésre mint a vastabletta (amit azért rágjak szorgalmasan továbbra is)
A petrezselyemmel én úgy vagyok, hogy elélnék egy lakatlan szigeten anélkül, hogy észrevenném a hiányát, de az sem zavar, ha van a kajában.
A húst mostanság leginkább a sült báránycomb képviseli nálunk, egyrészt azért mert a helyi hentesek leginkáb halal irányzatot képviselnek, másrészt pedig azért, mert a csirkehústól meg egyformán viszolygok nyersen is meg sütve is.
De a báránycomb finom, gyorsan elkészül és legalább a kutya is teljes extázisban van tőle, habár neki leginkább csak a szaga jut, meg egy két csócsálni való darab, úgy érzi, hogy végre ráéreztem hogy mi is a helyes menü egy magyar terelőebnek.
A dióval sincs baj, illetve csak az árával, héjastul csak a bioboltban lehet biodiót kapni, amit valószínűleg a pápa pecsételt le egyenként a saját pecsétgyűrűjével majd a másik felén még a főrabbi is miközben a dalai láma megáldott minden egyes szemet (mással nem magyarázható az árfekvése) A hántolt dió meg leginkább avas kiszerelésben kapható.
Szóval marad nekünk a petrezselyem, ami népi demokratikus áron beszerezhető a marokkói zöldségesnél, mindíg friss, és három opció közül választhatok, úgymint kislevelű, nagylevelű és fodros. Ízre kb mindegy, a nagylevelű talán kicsit több élményt nyújt mint a másik kettő. Ebből kéne napi-kétnapi egy csokorral megenni, de nem is baj, a petrezselymes báránycomb kuszkusszal és sült banánnal finom dolog.
Pár nap után azonban változásra vágytam a gasztronómiai horizonton és elhatároztam hogy pépesítek egy adag petrezselymet, majd ezt a pépet-kulimászt néhány válogatott fűszer társaságában és vajjal elegyítve rákenem a csigabigákra amit szintén hajlandó vagyok gondolkodás nélkül megenni lévén a csigának önmagábban az égvilágon semmi íze nincs.
A pépesítésig el is jutottam a botmixerrel aztrán hirtelen előbukkantak, tornyosultak az egyéb teendők olyannyira hogy estig a konyha közelébe sem jutottam. Késő is volt már, fáradt is voltam, elraktam hát a csigaprojektet másnapra, a petrezselyem pépet meg a hűtőbe.
A reggeli kicsit zötyögve indult, beccsöngetett a postás mielőtt felöltöztem volna, rohangálás, fürdőköpeny, kulcskeresés miközben Maszatka üvölt mert csöngettek, aztán a konyhában ráeszmélek hogy nem csak üvölt, de éjszaka összehányta a konyhakövet is, sebaj innen legalább könnyű felmosni, mire ezzel is végeztem JP már kb előkészítette a reggelit, amit gondoltam a vigasztalás kedvéért kakaóval nyitok.
Akkurátusan előszedtem a szép fémdobozos holland kakóport, behabartam cukorral, pici tejjel aztán fölengedtem több tejjel, óvatosan melegítettem , delejesen sötétbarna volt,csak picit futott ki, majd egy elégedett mozdulattal a kedvenc csészémbe zuttyintottam az egészet és végre leültem reggelizni.
Nem kortyoltam bele rögtön, lassan kavargattam a kicsit még sötét konyhában -utálom a neonfényt- majd egyszer...ha lecseréljük a konyhai világítást, barátságos sárgás villanykörte fényben fog csillogni-parádézni az én kakaóm, gondoltam, álmodoztam miközben a kiskanál súrolta a csésze falát..
Majd mikor már kicsit hűlt jót kortyoltam belőle. Háát.. hogy meglepő volt az enyhe kifejezés. Volt az én aznapi kakómnak valami pikáns löketje valami sohasem észlelt textúrája, valami sohasem ízlelt egzotikuma.
Első gondolatom az volt hogy a tej megsavanyodott, de ilyen ízt a savanyú tej nem produkál. Második nekifutásra úgy éreztem hogy a tehén köpött a kakaómba direkte egy kis adag legelőt, volt az én kakaómnak egy felhangja ami a fűnyíróból frissen kiszedett pázsitpépre emlékeztetett leginkább.
Aztán lassan, ahogy a reggel, derengeni kezdett hogy ezt az ízt ismerem már valahonnan, sőt egyre familiárisabbnak tünt az alapíz, és ahogy a csigakonzervre tévedt a tekintetem, már nem volt kétség, a turmixolt petrezselyempépet sikerült leforráznom holland kakóval, majd gondosan és apránként elegyíteni a két anyagot.
Tulajdonképpen, ha az ember már túl van az első ijedségen , nem rossz.
Minden van benne: vas meg kálcium, meg kakaó. Kicsit hökkentő az igaz, de az első kakaóitalhoz képest ami állítólag kakaóból és vízből volt főzve cukor és tej nélkül, mindenképpen nagy élmény.
első helyezettje a perui származású Tropaeolum majus alias kapucinusvirág. Szoros versenyben túlnőtte a díszbabot.
A többi versenyző identitása egyenlőre még nem derült ki, majd ha hajlandóak lesznek jobban kibújni, feltéve hogy nem fojtja meg őket a mási két növény, nyilatkozom kilétükről.
A papírcserepek egyébként még nem bomlottak le teljesen, de a növényeket ez láthatóan nem zavarja
Valaki mondja meg, miért kell pontosan 60 db csavart kicsavarnom, (természetesen T8 ast és Philipszet vegyesen és felváltva) ahoz, hogy kicseréljem az iBook winyóját?
Nem lehetett volna valami egyszerűbb, elegánsabb megoldással hozzáférhetővé tenni pünkt ezt a részét?
Igaz ugyan, hogy én még élvezem is, bármelyik Mack terméket szétszedem, és kijavítva összerakom, de azért az iBook család a maga törékeny fehér műanyag külsejével a "not fair play " kategória.
Gyerekkoromból emlékszem arra a rövid, ámde igen élvezetes korszakra amikor ugyanilyen vehemenciával a játékaimat boncoltam, általában siralmasabb eredménnyel, nos az iBookról lefejteni a műanyagházat valami ilyen vegyes dolog, egyrészt izgulok azon hogy most még az egyszer sikerüljön, másrészt van benne valami perverz gyönyör amikor mégis csak sikerül egyben lerimánkodni és a többi már csak csavarhúzó és türelem kérdése.
Egyébként a játékboncolós korszakom nem lehetett valami hosszú életű, mert a Fényképezős Maci-t leszámítva szinte minden játék épségben túlélte, igaz hogy a maci volt talán az egyetlen modern korunkat ábrázoló technikai kihívás nekem ( a plüssnyúlból kirángatni a bélést korántsem olyan izgalmas mint a szétguruló fogaskerekek látványa)
Az iBookra visszatérve, alig két hónapja kapott szép nagy új WD winyót, derekasan megizzadtam szokás szerint hófehérke báli ruhájával, de becsülettel leszedtem, illetve visszapattintottam rá, JP fölrakta rá a régi (egyébként szintén behalt winyóról ) a mentett mindent, és most tessék...
Még szerencse hogy ebben tökéletesen kiegészítjük egymást, én imádok csavarhúzóval komputerezni, a párom meg a softosabb fajta, lelkileg teszi rendbe őket, úgyhogy a legutóbbi összeomlást is sikerült adatvesztés nélkül átvészelni.
Az én elméletem ami az enyém (elnézést Monthypithon) hogy úgy a legegyszerűbb biztonságosan mackbookot szerelni, hogy r fölragaszt az ember egy a4 es papírt az asztalra, erre fölvési, hogy honnan jött a csavar, majd a szöveg mellé szépen odanyon egy darab gyurmaradírt amibe kényelmesen beleállítja a csavart. Így az nem szökik el, nem lesz identitászavaros és jelentősen felgyorsul az összerakás is.
Egyébként az elején sokat parázik az ember, meg beszerez mindenféle földelésbiztos elektomos karperecet meg extrapuha szivacslapot, de később olyan ez mint a harmadik gyerek meg a cumi esete, már csak a kutyát küldi utána ha leesik egy darab...
Két hete a szamármenhely info előadást szervezett a szamarak patakorrigálásáról illetve betegségeiről, meg ott volt a kedvenc szamárdokim is úgyhogy már csak azt kellett megoldanom, hogy hogyan jutunk oda kocsi hiányában, de némi mosolygással és egy jókora füstölt mangalicaszalonna letétbe helyezésével sikerült rávenni Tomát a patkolókovács tanoncot, hogy vigyen le mindenkit kocsival.
Tomának sok a jó tulajdonsága, nem elég hogy szép szeme van, izmos, vállas, patkolókovács de még az autószereléshez is ért. Ezért odaúton felváltva beszélgettünk kormányrásegítőkről, patabetegségekről illetve a tűz színéről. Én meséltem neki a kerámiáskemencében megolvadó fémoxidokról Ő meg a vas különböző hangjairól ahogyan a kalapálás során a hőfok szerint a patkó változtatja a hangját.
Szóval egészen idillire sikerült az odaút, ehhez képest már-már hangulatrontásnak tűnt olyasmikről hallani mint például tél végi rühesség. Ez ellen forradalmi módon az állatorvos a Frontline-t javasolta ("kis testű kutya" kiszerelésből 1 tubus a felnőt szamárra)
Én ezen kicsit meglepődtem mert az ilyen cseppentős parazitairtókról ismerees hogy nem mindíg adható mindenféle állatra, macskákat pl tipikusan megmérgezhet a kutyára szánt csepp, de az állatorvos megnyugtatott,hogy eddíg még egy szamara sem reagált a szerre, úgyhogy hajrá.
Mindenesetre több értelmét látom mint a mindenféle samponoknak, mert ezek a bestiák leginkább télen és tél végén szaporodnak el a dús szőrzetben, amikor ugye az állatot nem lehet fürdetni, azt meg nem tartom reálisnak hogy a szamarat hosszan szárítgatnám hajszárítóval az istállóban, arról nem is beszélve hogy először be kéne fogni a fülét, hogy ne szaladjon világgá a hajszárító hangjától.
Volt még szó a mérgező növényekről, első számú közellenség a tiszafa, amit úton, de leginkább útfélen ültetnek és egész kis mennyiségben is képes végezni a csacsival.
Aztán a pataápolásra tértünk, a menhely kovácsa rendbeszdte két miniszamár lábát.
Itt lettem két fontos tapasztalattal gazdagabb:
A miniszamár patápolását leginkább csak térdenállva lehet végezni ezért nem árt ha:
1 -a szamár is úgy akarja (térdelő embert könnyebb felrúgni)
2 -fitt a gazdi és nem trágyás a talaj
A helyi szamárállomány népbaja a fehérvonal rothadása amelyet nálunk inkább csak istállózot lovaknál szoktak emlegetni.
A fehérvonal a pata alsó részénél a talp és a falak csatlakozásánál láthaó.
Egészséges állapotban fehér vagy sárgás színű, sötét foltok kelekeznek rajta ha elkezd rothadni.
Baktérium fertőzés okozza és a menhelyiek meg vannak győződve arról hogy az ilyen nagy számú előfordulását a helyi nedves klíma és a szinte folyamatosan sáros legelők okokzzák.
Én még hozzátenném hogy a kevés mozgatás (általában dísznek tartott szamarak) illetve a túl gazdag kaja (dúsfüvű tehén legelők) sem tesz túl jót a szamárpata vérkeringésének így a minőségének sem..
Első csacsinak szép egészséges palaszürke talpa volt tisztítás és igazítás után is:
A második szamárnak azonban mindkét hátsó patáján csúnyán fel volt rohadva a fehér vonal:
Ez gyakorlatban úgy néz ki hogy amikor a kovács kicsit igazít a patán, a fehér vonal fertőzött része liszt szerűen elmállik.
A gyógymódja elvileg egyszerű, visszavágják a patát az ép részig (ha nincs túl magasan az ép rész), aztán ha lehet, száraz helyen tisztán kell tartani, hogy minél többet leveőzzön, a baktérium ugyanis a levegőtől elzárt helyeket kedveli.
Ez kb akkor oldható meg itteni vszonylatban ha a szamár betonozott udvaron legel egész nap...ami valljuk be nem egy perspektíva szegénynek. Úgyhogy leginkább kiújjul a fertőzés, kicsit vigasztaló csak hogy legelább nem fáj a szamárnak..
A nap végén a miniszamár praktikus oldalát is megismerhettük : akárcsak mint rokonát az összecsukható kempingbiciklit, őt is könnyű szállítani:
Valószínűleg nem csak a hormonok hibásak benne, de mostanában különös vonzalmat érzek a plüssállaok iránt.
Részben magyarázható azzal, hogy a munkámból kifolyólag amúgy is szoktam bábot varrni, de ezt a felfokozott izgalmat amivel tegnap becserkésztem a kedvenc turkálóm plüss részlegét már nem lehet a szakmai érdeklődés rovására írni.
Persze metszőollóért tértem be a mindenesbe, aztán hiába hajtogattam magamban hogy "nem veszünk a babának plüss játékot" mert ki tudja szereti–e majd, meg még különben is korai még, meg már amúgy is már vettem egyet két hónapja, a maci olyan "nehagyjitt" tekintetel nézett!
Végül azzal cseleztem ki az észérveimet, hogy vettem metszőollót IS.
Aztán azon kaptam magam hazafelémenet hogy a Carrefourban egy plüssmedvét szorongatva szagolgatom az öblítőket hogy melyik illata állna legjobban a macinak..
Végül kiegzeztünk én és a Grizzley egy macis csomagolású enyhén vanilia illatúval.
Otthon a medve megmutatta kommunikációs képességeit és hamar megbarátkozott mindenkivel beleértve a kuttyot is.
Egy alapos mosó öblítő program után pedig kicsit megszárítgattam. Közben befutott JP is, de mondtam neki hogy most nem érek rá mert medvét kell szárítanom, különben csomós lesz a szőre (fésülgetett Ön már plüssmedve feneket nyitott fürdőszoba ablak mellett miközben óvatosan mozgtja a hajszárítót nehogy túl forró legyen?)
Atán összeraktam a gyereknek szánt két állatot barátkozni, mert ki tudja, ha nem bírják egymást az inább most derüljön ki, nichtfürdemkinder előtt follyon a vér, de Edgar kezdettől fogva lelkes volt, a Grizzley meg mindenkinek örül.
A ketttőt eyütt látva pedig megkérdezte JP, hogy a gyereket speleológusnak akarom-e adni, mert akkor jogos, hogy ilyen korán kezdem a programot hogy szokja..
De megnyugtattam hogy vak barlangi plüssgőtét akkor se veszek ha nagyon nagyon szépen néz rám, ami ugye amúgy sem valószínű, tehát a gyerek még akármi is lehet ha felnő.
Hosszas megfontolás után megvettem életem első papírcserépsodrófáját.
Persze ilyet is csak a csodás ócskásboltban lehet találni, és persze pont ezt akartam venni amikor bementem...
A működési elve igen egyszerű, az ember felvágja kb 8 centis csíkokra a Magyar nemzetet (vagy bármely más napilapot ami jó nagy, a növényi élet e korai stációjában még nem alakult ki markáns politikai identifikáció, megfigyeléseim szerint egyformán gyorsan nőnek bármilyen sajtóterméken)
A csíkokat egyenként fölcsavarja a kissé kúpos végű sodrófára, majd a maradék papírt alul begyömöszöli a vájatokba, kicsit lenyomkodja az erre szánt alsó fakoronggal és kész a papírcserép.
A gyártó szerint hűdejó mert nemcsak a papírt recirkuláljuk vele de a palántákat se kell macerálni egyszerűen cserepestül ki lehet ültetni, a papír lebomlik a földben.
Eddíg el is hiszem a reklámot, az már más kérdés hogy az újságpapír nyomdafestékének már csak a gondolatától is kiütést kapna egy ortodox biokertész, dehát én nem vagyok az.
Az idei év a sport jegyében indul nálunk, mindenféle kiejthetetlen nevű futó és kúszónövényt vettem, rendezünk majd házi bajnokságot is.
A palánták remekül érzik magukat az edzőtáborban, még nem futnak , kúsznak de napokon belül elkezdhetik..
Bemutatkozás
minden van benne, kivéve talán a döglött vizipatkányt
Keresés
Utolsó kommentek
- Hintaló, renardette: Szia babycab! Nem, a hintaló project még a Manó születése... »- Hintaló, babycab: akkor most leesett az állam - te úgy faragsz hintalovat, ahogy... »
- Hintaló, renardette: Szia orangeo! Köszönöm. »
- Hintaló, orangeo: Szia! Te mennyi mindenhez értesz! Elismerésem, örömmel olvasom a blogodat... »
- Hintaló, renardette: Köszönöm, utánanézek! »
Kategóriák
- az élet, az univerzum... (7)- babahordozás (5)
- babaruha (2)
- élvezet (5)
- étel,ital (3)
- Függőkertész (2)
- lehetetlen receptek (1)
- Mindenmás (7)
- Minimano (5)
- pumi (0)
- Singer (0)
- szabásvarrás (3)
- szamár (3)
- szerelem-szerelem (4)
Archívum
- Jelen- 2010. február
- 2010. január
- 2009. december
- 2009. november
- 2009. október
- 2009. szeptember
- 2009. augusztus
- 2009. július
- 2009. június
- 2009. május
- Az összes »
Linkek
- JP weboldala- Lómenhely
- a baba öltöztet
Egyéb
