2010. jan. 21. 23:54 - írta renardette

Kicsit letűntem a blogból, de ennek az az egyszerű oka , hogy blogírás helyett a saját szakmámmal is foglalkoztam két szoptatás közt, ami egyrészről kihívás volt, másrészről üdítő változatosság, és egyben meg is nyugodtam, hogy azért maradt még néhány szabad kapacitású agysejtem vagy mi, így az anyaság mellett is.

Jobban belegondolva azért  gyanús, mert első lépésben belehúztam, hogy befejezzem a forgatókönyvet amit már több hónapja halogatok és lőn, pár éjszaka alatt be is fejeztem, aztán rájöttem hogy nem azt kérték tőlem hogy ezt fejezzem be, hanem hogy a másikat dolgozzam ki kicsinyt, de sebaj, újabb pár éjszaka és az is megvolt, igaz kezdek kicsit zombisodni, valamikor aludni is kéne...

Manócska pedig hatalmas ugrásokkal fejlődik, a mai nap eredménye, Tadám: megtanult tapsolni magától.
Eddig ugyanis csak levegőbe kalimpálás volt meg néha véletlen valamit eltalált, de most direkte és a saját két kis kacsóját egymáshoz ütögette és gagyarászott hozzá, szerintem  valami népdalt énekelt.

Másik tökjó dolog, hogy nagyon sokat kacarászik, mindenféle vigyorimanó jelzőkkel szoktam illetni, egyetlen kivétel a sapka+vastagpulcsi+babahordozó + kabát, ehez nincs cérnája, sőt nekem se sok.
Azért baj, ha rád hasonlít a gyerek mert nem mondhatod neki hogy "na fiam de MIÉRT csinálod?" mert pontosan tudod hogy miattad csinálja..

No mindegy, vettem egy chunei-t (ázsiai babahordozó mellény) tépőzáras és rekordgyorsan föl lehet venni, így minimalizáljuk a visítással eltöltött percek számát.

Másik dolog, hogy a Manónak kifejezetten van humorérzéke, és ha a talpát puszilgatom az vicces, meg ha a hasát csikizem az is, meg ha babanyelven gajdolok az is, de ha a telefonkönyvből olvasok fel, az nem.
Honnan tudják a babák, hogy mi a vicces?

Tegnapi vívmány a kúszás, a Manó új technikát fejlesztett ki, szerintem a hadsereg is megirígyelné, az a lényeg, hogy a fenekét emeli föl, váltott lábbanl tolja magát előre és az  orrán csúszik... (és gajdol hozzá).
Ilyeténképp hasonlatos a Volvónkhoz ami szintén hátsókerék meghajtású még ha elöl is van a motorja az ellenség megtévesztése végett...

Finoman kétújjal fölcsippenteni dolgokat már vagy ezer éve tud, legalábbis ilyen arccal nézett rám a multkor amikor örömködtem rajta egy sort.

Hála a hozzátáplálási tanácsadásnak megszerettem a párolt zöldségeket és gyümölcsöt, sőt a barátaim, rokonaim, üzletfeleim is megszerették, de kell is hogy szeressük, mert a Manó az anyatejen kívül nem eszik meg semmi mást, kidobni meg kár lenne.

Nagyon aranyos volt, mert pl a párolt répát a szájába vette, egy darabig szopogatta, utána meg olyan "kiscica aki véletlenül a vízbe dugta az arcát" pofácskával percekig köpködte nyálcsorgatva az összes répa atomot ami esetleg a szájába került. Aztán nyálzott még kicsinyt a biztonság kedvéért, miközben szelíd szemrehányó tekintettel nézett rám, hogy:- de hát ez nem ehető!!

A körte már eleve gyanús volt, azt a szájába se vette, a banántól viszont dühbe gurult és szétkente rajtam.
A kutya már eleve sorbanáll az összes ilyen programnál az asztal alatt, kár hogy ő az egyetlen családtag aki nem eszi a párolt zöldséget.

Nem baj Manócska kedve jó, és gömbölyödik, bízom benne, hogy mire egyetemre kerül megbarátkozik a szilárd táplálékkal.

Visszatérve Maszat kutyára, tegnap az új év, új élet jegyében narancssárga fényvisszaverős közlekedési kutyamellényt adtam rá amikor bevásárolni mentünk! Többen meg is dícsértek az utcán, hogy milyen előrelátóan gondolok a balesetmentes közlekedésre, én meg zavartan hümmögtem valami köszönet félét, mert az igazság az, hogy 10 nap alatt kétszer felejtettem szegény kutyát a szupermarketben, csak akkor jöttem rá hogy hiányzik amikor a hűtőbe pakoltam a húst és csodálkoztam hogy nem jön segíteni, szóval az a cél, hogy a neonszínű mellénykében csak észreveszem már szegény párát, miután befejeztem a vásárlást..


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kategóriák

az élet, az univerzum... , babahordozás , Minimano

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.





Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.