2010. jan. 28. 23:49 - írta renardette

a neve ennek a babalábbelinek, amit tegnap varrtam:

Nem buggyantam meg még egészen, csak az történt, hogy a helyi kereskedelem makacsul ellenáll az én praktikus drákói anya szemléletemnek miszerint egy 6 hónapos, ülni se tudó babára nem adjunk már cipőt, és zoknit is csak akkor ha lejárt a fittnesz bérletünk és másképp nem tudjuk elvégezni a percenkénti 3 lehajolást, hogy visszahúzzuk a lábára, mert a ZOKNI az hat a hat hónaposok értelmező szótárában "lengetni  dobálni és rágcsálni való izé".

Minderről az itteni babaipar nem vesz tudomást és kizárólag olyan nadrágokat árulnak 6 hónapos gyerekekre aminek nincs lábfeje, van viszont van farzsebe!

Könyörgöm MINEK???

Mit adjak az én pici fiamnak amit a a pelenka fölé a farzsebébe tehet? A személyigazolványát?

Végül találtam 3 nadrágot amin legalább zsebek nincsennek és gyártottam hozzá 3 pár bélelt cipőt amit RÁVARRTAM a nadrágszárra.

Mondta is a párom, hogy "na te se vagy egy Waldorf anya"

Az első képen a féligkész cipő látható. Ezt aztán fölpróbálta Manócska, és amint várható is volt 2 perc múlva repült a cipő, szerencsére van nagy zársebesség a tükörreflexes fényképezőgépemen ...

Következő lépésben fölvarrtam rá a KREATIVITÁSBLOKKOLÓ zoknit, ami egy sima hosszúszárú babazokni levágott fejrésszel.

Utolsó simításként pedig a zokni fölső szárát hozzávarrtam a nadrág aljához, majd belehúztam a gyereket.

Erről nincs kép, mert én is tudom, hogy hogy kell az izgalmat fokozni (vagy mert a fényképezőgép is megérzi mikor kell lemerülnie)

A szabásminta és a leírás  itt letölthető és a Aimee Larsen-től
www.homespun-threads.com ról származik.

Köszönet neki érte!

ui: Ő zokni nélkül varrja, hogy mitől marad a baba lábán utána azt nem tudom, talán ragasztják?

2010. jan. 27. 21:08 - írta renardette

Gyorsan leírom, mielőtt elfelejtem Manócska első saját kezdeményezésű  interaktív játékát, vagy legalábbis ez az első amit én is észrevettem.

A lényege a félkézzel tapsolás: én tartom a tenyeremet, ő meg nagy csattanós pacsikat ad bele. És természetesen kacarászunk hozzá.

Föl kéne vennem ezt a kacarászást, és eltenni, annyira aranyos. Lehetne csinálni amolyan kacarászós befőttet borúsabb napokra...

Másik jó dolog, hogy mostanában elég megbízhatóan alszik napközben is (ilyen eddíg még csak elvétve volt) dél körül, meg 5 óra körül, valamint roham léptekkel halad a kúszás felé -nagyon büszke vagyok a saját gyártmányú nyelvi képzavaromra :)

2010. jan. 22. 1:08 - írta renardette

Van ez a sarki fűszeresünk aki kisebbségi, (azért kisebbségi mert Ő az egyetlen nem pakisztáni-belga a környéken, hanem szőke kékszemű, olyan németalföldi vonásokkal, hogy Bruegel se festett volna tipikusabbat,) és a grillcsirkén meg a krumplin kívül cserepes virágot is árul.

Ez még magában nem lenne világszám, ami vonzóvá teszi a növényeit az az áruk.
Itt vettem pl tavaly télen 2,50 ért kicsiny narancsfát.
Vagy 1,20 ért nagy jázminbokrot...

Zöldségesünk botanikai ismeretei hagynak némi kívánni valót maguk után: a rekesz hagyma és a láda krumpli közé beállított cserepes növények leginkább a "moje plantje" névvel vannak kategorizálva és beárazva, habár most, hogy jobban belegondolok, a zöldséges botanikában 3 kategóriába sorolódnak a növények:
1:" Moje plantje"  ez szemmel láthatólag a növényi csúcsfejlődés netovábbja, az "übercserepes"
2: "Super aktion" ez az összes többi növény, aki még valamennyire tartja magát.
3: "Gratis" ebben a dobozban a félhalott kaktusztól az egészen száraz gyújtósnak valóig bármi lehet.

Az én elméletem az, hogy a fűszeresnek van egy virágboltos haverja, aki lepasszolja ide az útban lévő, már nem kellő vagy mittudomén miért nem eladott árut, Ő meg "akármi is nyereség" címen beárazza a nagytöbbséget 50 centre..

Ami érdekes és jó a helyben:
1: elég bizarr növényeket lehet itt összeszedni, sose tudni holnap mi lesz.
2: azok a növények amik kibírják a second-hand létet, azok otthon se döglenek ki.

Az én szép kis narancsfámra például ráugrott egy nagycserép gonosz "anyósnyelv" és galádul derékbea törte, de miután leviaszoltam a törés helyét, fejlődésnek indult, sőt úgy vette, hogy akkor Ő most meg van metszve és hozott 3 szép mini narancsot, amit most érlelünk féltő gonddal az ablakpárkányon.

Tegnapelőtt is arra jártam és végre találtam anyumnak is ajándékot, aki nagy begónia rajongó.
Íme itt a " becsavarodott begónia" szerintem nagyon szép növény, vettem is mindjárt kettőt belőle, a szállítást valahogy megoldjuk..

És utószónak, habár ez nem a sarki fűszeres érdeme, végre kibékültem a szobafikusszal (ficus elastica) tudod, az a nagylevelű girnyó dolog ami a sarokban szokott porosodni és ha megsérül, mindent összeken...
Nos találkoztam vele a Liszaboni botanikus kertben.
Így néz ki egy szobafikusz, ha hagyják kibontakozni...

Szerintem sürgősen veszek az enyémnek egy repjegyet Portugáliába...

2010. jan. 21. 23:54 - írta renardette

Kicsit letűntem a blogból, de ennek az az egyszerű oka , hogy blogírás helyett a saját szakmámmal is foglalkoztam két szoptatás közt, ami egyrészről kihívás volt, másrészről üdítő változatosság, és egyben meg is nyugodtam, hogy azért maradt még néhány szabad kapacitású agysejtem vagy mi, így az anyaság mellett is.

Jobban belegondolva azért  gyanús, mert első lépésben belehúztam, hogy befejezzem a forgatókönyvet amit már több hónapja halogatok és lőn, pár éjszaka alatt be is fejeztem, aztán rájöttem hogy nem azt kérték tőlem hogy ezt fejezzem be, hanem hogy a másikat dolgozzam ki kicsinyt, de sebaj, újabb pár éjszaka és az is megvolt, igaz kezdek kicsit zombisodni, valamikor aludni is kéne...

Manócska pedig hatalmas ugrásokkal fejlődik, a mai nap eredménye, Tadám: megtanult tapsolni magától.
Eddig ugyanis csak levegőbe kalimpálás volt meg néha véletlen valamit eltalált, de most direkte és a saját két kis kacsóját egymáshoz ütögette és gagyarászott hozzá, szerintem  valami népdalt énekelt.

Másik tökjó dolog, hogy nagyon sokat kacarászik, mindenféle vigyorimanó jelzőkkel szoktam illetni, egyetlen kivétel a sapka+vastagpulcsi+babahordozó + kabát, ehez nincs cérnája, sőt nekem se sok.
Azért baj, ha rád hasonlít a gyerek mert nem mondhatod neki hogy "na fiam de MIÉRT csinálod?" mert pontosan tudod hogy miattad csinálja..

No mindegy, vettem egy chunei-t (ázsiai babahordozó mellény) tépőzáras és rekordgyorsan föl lehet venni, így minimalizáljuk a visítással eltöltött percek számát.

Másik dolog, hogy a Manónak kifejezetten van humorérzéke, és ha a talpát puszilgatom az vicces, meg ha a hasát csikizem az is, meg ha babanyelven gajdolok az is, de ha a telefonkönyvből olvasok fel, az nem.
Honnan tudják a babák, hogy mi a vicces?

Tegnapi vívmány a kúszás, a Manó új technikát fejlesztett ki, szerintem a hadsereg is megirígyelné, az a lényeg, hogy a fenekét emeli föl, váltott lábbanl tolja magát előre és az  orrán csúszik... (és gajdol hozzá).
Ilyeténképp hasonlatos a Volvónkhoz ami szintén hátsókerék meghajtású még ha elöl is van a motorja az ellenség megtévesztése végett...

Finoman kétújjal fölcsippenteni dolgokat már vagy ezer éve tud, legalábbis ilyen arccal nézett rám a multkor amikor örömködtem rajta egy sort.

Hála a hozzátáplálási tanácsadásnak megszerettem a párolt zöldségeket és gyümölcsöt, sőt a barátaim, rokonaim, üzletfeleim is megszerették, de kell is hogy szeressük, mert a Manó az anyatejen kívül nem eszik meg semmi mást, kidobni meg kár lenne.

Nagyon aranyos volt, mert pl a párolt répát a szájába vette, egy darabig szopogatta, utána meg olyan "kiscica aki véletlenül a vízbe dugta az arcát" pofácskával percekig köpködte nyálcsorgatva az összes répa atomot ami esetleg a szájába került. Aztán nyálzott még kicsinyt a biztonság kedvéért, miközben szelíd szemrehányó tekintettel nézett rám, hogy:- de hát ez nem ehető!!

A körte már eleve gyanús volt, azt a szájába se vette, a banántól viszont dühbe gurult és szétkente rajtam.
A kutya már eleve sorbanáll az összes ilyen programnál az asztal alatt, kár hogy ő az egyetlen családtag aki nem eszi a párolt zöldséget.

Nem baj Manócska kedve jó, és gömbölyödik, bízom benne, hogy mire egyetemre kerül megbarátkozik a szilárd táplálékkal.

Visszatérve Maszat kutyára, tegnap az új év, új élet jegyében narancssárga fényvisszaverős közlekedési kutyamellényt adtam rá amikor bevásárolni mentünk! Többen meg is dícsértek az utcán, hogy milyen előrelátóan gondolok a balesetmentes közlekedésre, én meg zavartan hümmögtem valami köszönet félét, mert az igazság az, hogy 10 nap alatt kétszer felejtettem szegény kutyát a szupermarketben, csak akkor jöttem rá hogy hiányzik amikor a hűtőbe pakoltam a húst és csodálkoztam hogy nem jön segíteni, szóval az a cél, hogy a neonszínű mellénykében csak észreveszem már szegény párát, miután befejeztem a vásárlást..

2010. jan. 17. 0:18 - írta renardette

Eltaláltátok, megint nincs időm a családról blogolni, van helyette szamárismertető!

A Baudet de poitou:

A baudet szamárcsődört jelen ófranciául, poitou pedig franciaország nyugati részén egy gyönyörű tartomány.
Ebből könnyen kikövetkeztethető hogy mit jelent a fajta neve, és kis agytornával az is kiderül belőle hogy mire használták.
A baudet a legrégebbről törzskönyvezett szamárfajta, az első stud-book 1884 re datált.
A fajta tündöklése és reneszánsza a kor kereskedői és gyarmatosító politikájának köszönhető, a baudet du poitu adta ugyanis a poitevin hidegvérű kancával keresztezve az óvilág legnagyobb és legerősebb öszvéreit.
E kapcsán kicsi de kötelező kitérő: a poitevin ló.

A poitevin hidegvérű ló már magában is megérne egy cikket. Ez franciaország legkevésbé ismert igáslova, közeli rokonságban áll a fríz lóval és szakértők egybehangzó állítása szerint a középkori flamand nagytestű lóállomány leszármazottja.
Ha éppen elfogott minket a gótikus nosztalgia, érdemes a Trait Poitevin -ra rákresni a gogli képkereső rovatában.
Még a legcsökevényebb fantáziával megáldottak is kapásból tudnak legalább egy nyámpic lovagot a hátáraképzelni a fotók alapján, a haladóknak meg kész gyűrűkura trisztánésizoldával egybegyúrva.
A későbbí nemesítési illetve céltenyésztési programból  a poitevin azonban kimaradt, lévén az egyetlen dolog amit elvártak tőle az volt, hogy erős és ellenálló legyen és hogy a kancák remek potevin öszvéreket elljenek.
Ennek köszönhetően megtartotta a rusztikusságát és számos olyan színárnyalatot amit a szelektív tenyésztés és a pillanatnyi divatirányzatok kiirtottak más nagytestű lófajtából.

Már majdnem visszatérve a topic témára
A baudet du poitou és a trait poitevin létének értelme : a poitevin öszvér:

Az öszvérnek sok jó tulajdonsága van: ő a lócsalád legerősebb tagja, erősebb mint egy vele egyméretű ló kolléga, ellenállób betegségekkel szemben mint az előző és hegyvidéken , nehéz terepen,  sokkal biztosabban szállít bármit mint egy ló és sokkal többet mint egy szamár (Napóleon is öszvérháton szívta végig az Alpokat.)

Eme számos előny ellensúlyozásaképp  maradt néhány hátránya is: a ló és a szamár kromoszómák száma nem passzol,  az öszvér terméketlen állat tehát, egyszóval öszvér csikó öszvértől nem születik.
Másik nagy buktató, hogy míg a ló általában fél a testi fenyítéstől és leginkább menekül, a szamár bölcsen megáll és fontolóra veszi a legtöbb aggasztó dolgot, az öszvér támad, magyarán rúg és harap, ha nem úgy bánnak vele ahogy azt elvárná.

Márpedig egy poitevin öszvér 650-700 kg, akkora állkapcsa van mint egy igáslónak, és a marmagassága 1,60m-1,70 m, túlélési szemponból tehát előnyösebb egy kidobóemberbe belekötni a belvárosban péntek éjszaka mint egy  öszvérrel vitatkozni.
Ennek fényében érthető, hogy az öszvérrel való bánás és munka egy külön szakma volt, a mulassierek-é akik egy igencsak macsó és büszke társaság lehettek a korabeli festményeket elnézegetve.
Itt jegyezném meg, hogy megfigyelésem szerint a nagy gyarmatosító nemzetek bajlódtak leginkább öszvértartással, a magyar nyelv annyival sem törte magát hogy külön nevet adjon a szamár illetve ló öszvérnek, pedig e két állat annyira különbözik egymástól (gazdasági szempontból ) hogy mind franciául, mind angolul mind portugálul két teljesen külön hangzású szóval jelölik..
Franciául pl mule a lóöszvér (ló kanca és szamárcsődör párosítás) és bardot a szamáröszvér.

Az öszvéreknek köszönheti az újvilág a beláthatatlan gyapot kávé stb ültetvényeket, a civil és katonai logisztika nehezét és minden olyan fárasztó és szívatós munkát amit manapság a kamionokra bulldózerekre v kombájnokra bíznak.
Érdemes meggondolni, hogy manapság az Egyesült Államokban leginkább az amish-ok boldogulnak a "mini" gazdaságokkal, ők nincsennek állig eladósodva a traktor és egyéb mezőgazdasági munkagép vásárlástól, kacagnak a benzináremelésen, a Mamoth Jack-ek egy része pedig az "amish piacra" gyárt szép nagy öszvéreket (kedvenc színárnyalat a vörös).
A jack egyébként angolul szamárcsődört jelent, tehát a fajta neve American Mamoth Jack Stock (Amerikai Mammoth  csődör állomány) akárcsak a poitou-é csak a fiúkról szól.
(Mellékesen lehtőleg kerüljük a baudet-szó használatát úri társaságban, minthogy viszonylag kevés szamártenyésztő maradt frankhonban aki technikai értelemben használja, a szó leinkább a b-szik mint a szamárcsődör kifejezésben maradt meg, s mint ilyen leginkább sértés.. Egyébként való igaz hogy a poitou késő öregkoráig megtartja remek termékenyítő képességét és  élénk érdeklődését a szerelmi művészetek iránt)

Visszatérve a baudet du poitou hoz, némely forrás szerint már az ókori rómaiak is... , sőt egyenesen ők hozták normandiába a fajtát, de erre kb annyi bizonyíték van mint  a rotweiler asszír eredetére.
1717 re datált a fajta első hiteles leírása, bár ez időtájt már nagyban virágzott a helyi öszvérkereskedelem, tehát sejthető, hogy a baudet már régebben is ott volt, csak a tenyésztők minden idejét lekötötte a fedeztetés és nem maradt szabad kezük fajtaismertetőt gépelni.
1884 ben 160 istálló foglalkozott poitevin öszvér tenyésztéssel.
A két háború közt még mindíg szép nagy az állomány, kb évi 2500 öszvér születik és 200 szamárcsikó.
Az ötvenes évek gazdasági fellendülése és a mezőgazdaság motorizálása azonban végképp keresztbetesz mind a ló mindpedig a szamár  állománynak, 1957-re mindössze 379 baudet marad (és 2214 poitevin kanca).

1977 re pedig majdnem mindkét fajta kihalt, szamárból összesen 44 tisztavérű egyed maradt.
Ekkor határozza el néhány helyi elvetemült hogy megmenti a b de p-t és az Agrárminisztérium támogatásával létrehozzák a fajtamentő programot.
Mára már sikerült a teljes állományt (A-B törzskönyv)kb 2000 egyedre feltornászni, megmentettnek azonban csak kb. 3000 egyedtől kezdve tekinthető.

Azért a lókedvelők se idegeskedjenek, hasonló programja a trait poitevin-nek is van és mára már kicsit népesebb a lóállomány is.

Manapság a poitou az extravagáns szamár, nem mintha bármilyen elit ígényei lennének (kaviár oszriga vagy satöbbi) hanem pusztán a megjelenésével megosztja a szamártartók kis táborát.
Egy teljes bundában pompázó poitou kb olyan mintha a juhász a tehénen felejtette volna a cifraszűrt kifordítva, esetleg a komondor+szamár génmanipulált változata jöhet még szóba..
Félbundában kifejezetten plüssmacis, de azért a biztonság kedvéért 400 kilós plüssmacit képzeljünk.
Lépése térölelő, benga nagyot lép ugyanis a többi kistestű szamárhoz képest.
Octaviát vezetve azon gondolkoztam hogy a baudet-et hajtó zarándokok vezethették a félidős-rekordlistát a caminon anno.
Mindezekkel együtt azonban van a mozgásában valami végtelenül elegáns, a hosszú lépések simák, nem tűnnek sem szaporának sem lassúnak a szélben lengő bunda pedig markánsan kiemeli a végtagok harmonikus mozgását.
Esetleg afgán agarat nézegessünk lépésben , kicsit olyan a poitou is..nagymacskával keresztezve...
A szőre nagyon kellemesen puha, filcesedésre hajlamos, pulis körökben azt mondanák rá hogy "zsinórosan nemezelődik".
Széép nagy feje van és hatalmas fülei, és ami Oktáviát illeti, nagyon hálásan tudott nézni ha kedves dolgokat susogtam a fülébe.
Egy-egy válogatott becézgetésért, némi vakarással kombinálva még a Rendőrség betonvirágtartójába ültetett rózsákról is hajlandó volt levenni bűnös tekintetét.
Érdemes az orrát is maszírozni, egyrészt szép nagy, úgyhogy van mit, másrészt bársonypuha, harmadrészt mert ő is szereti.
A patája neki is keskeny (még egy pónihoz képest is, jellegzetesen szamarasan u alakú a lovak félköréhez képest)
Octavia császárnői neve ellenére szelíd, jámbor és könnyen kezelhető volt, még a búzatáblán is hajlandó volt többé kevésbé egyenest végigmenni, pedig ha akarta volna elvihetett volna dagonyaszörfölni a határba, az ereje megvolt hozzá.
Egy darabig franciául beszéltem hozzá, de amikor a csapatban többen is döbbenten hátrafordultak átváltottam magyarra, O-val magyarul is remekül lehetett kommunikálni, az meg senkire se tartozik, hogy két forduljunk balra meg itt megállunk között még miket sustorgok a fülébe.
A legtöbben egyébként némán vezettek szamarat a rendezvényen ami szerintem nagy kár, egyrészt mert a szamárral remekül lehet beszélgetni, nem felesel vissza, másrészt tényleg figyel a lapátfüleivel, és sokkal közreműködőbb ha tudja hogy mi következik a kereszteződésben mintha puszta izomból próbáljuk kormányozni.
Hát ennyit erről, ha valaki mozgásban is szeretné látni O-t itt megnézheti, videóztam is kicsinyt.

 

2010. jan. 10. 22:49 - írta renardette

Még egy ilyen blogcím és végérvényesen kereszteshadjáratot indítanak ellenem a gasztrobloggerek, pedig a dolog nemm olyan egzotikus amilyennek kinéz.

Az a helyzet, hogy én szeretem a vajaskenyeret.
Vajjal és kenyérrel, esetleg paradicsommal de az mára már olyan full extra, hogy az elérhetetlen kategóriába solroltam évekkel ezelőtt.
Tévedés ne essék Brüsszelben is lehet kapni paradicsomot, abesszint,görögöt , egyiptomit, talán még újzélandit is, csak paradicsomízű paradicsomot nem. Kicsit vígasztal Bächer Iván, mert mint az a "paradicsomleves"-ből kiderül,  mára már Budapesten sem.
Marad tehát a vajaskenyér azaz maradna, ha lenne vaj. Mert amióta kitört a gépzsírt és fáradtolajat gyártók szponzorálta margarin és művaj kampány azóta normális vajat sem kapni.
Hogy milyen a normális vaj?
Pontosabban milyen VOLT a normális vaj? Nem túl drága, tehénből facsart, friss vaj ízű, ami hűtőben , papírban akár egy hétig is elállt, vagy kicsit tovább.
Nem volt rája szegényre háromsoros lista nyomtatva az összetevőkből mert nem volt mit ráírni. Maximum annyit ,hogy : tehéntej.

Minap a barátnőm részletesen kifejtette, hogy ő csak szójatejet, esetleg mogyorótejet ad a gyerekének, mert micsoda egy világtól elrugaszkodott allergiagóc dolog a tehéntej.
Szeretem ezt a barátnőm, istenien jól főz, remek hajóskapitány és piszokjól fotózik is még a tetejébe, ezért nem is mutattam meg neki a  cikket arról, hogy hogyan is készül a szójatej, arra meg már gondolni sem merek, hogy a mogyorót mivel kell megerőszakolni, hogy tejjé alakuljon.
Vajat tehát rég nem vettem én, marad a kenyér.

Mer azt azér muszáj.
Egyszer hosszas kutatómunkával kiderítettem, hogy mi mindent matattak az élesztővel azért, hogy mélyfagysztott kenyeret süthessenek a gyorspékségek.
Szép hosszú történet, nem is a MÓGI•- el kezdődik.
De arra nem számítottam, hogy a környékemen minden pékség mélyfagyasztott kenyeret melegít és tesz ki a polcra, kivéve a helyi szupermarket bio kenyerét, ami az egyetlen fellelhető pékáru amelyet 2-3 nap múlva is a kenyér nevet viseli, nem pedig a "mi ez a penészes vacak" gyűjtőnévre hallgat.
Egy baja van: drága.
Persze, ha beleszámoljuk, hogy nem kell kidobni, még mindíg jobban jövünk ki vele, de könyörgöm, miért kéne beleszámolni azt hogy 2 nap múlva megy a kukába a kaja?

Próbálkoztam tehát a hazai kenyérsütéssel, de több buktató is felmerült:
1: A gázsütőm lelki rokonságot mutat az ősszámítógépekkel, szigorúan bináris elven működik. Az olyan finommechanika, mint hőfokszabályozás zavarja a működési elméletét, minden ezirányba tett kísérletre sértődötten kikapcsol.
Az "ON" módot  a maximumON-rövidítésének értelmezi.
2: A hosszas és odaadó dagasztás gyermek ringatásával egybekötve az én elemeimet meríti le hihetetlenül gyorsan.
3:És onnantól még pihentetni is kell a kenyértésztát...Hogy rólam ne is beszéljünk..
4: Általában este 7 óra 45 perckor , közvetlenül a szardíniakonzerv fölbontása után szokott kiderülni, hogy
a: nincs,
b: megpenészedett a kenyér.
(Azér ilyenkor mert a szupermarket  kasszája 8 kor zár, de 7:45 től már nem engednek be új vásárlókat.)

Boldogan fedeztem föl tehát a minap  Hugipakk-nál a DNK receptjét.

A Dagasztás Nélküli Kenyér, mint olyan bennem fel sem merült, ha mondja valaki, biztos hümmögtem volna rá, hogy na igen ez olyan mint a Talp Nélküli Szandál (egy szép csokor bőrszíj) de nem, mert lám a NewYork Times is csinált róla videót, ahol komolyarcú férfiak nagyonprofi konyhában állnak és nemdagasztanak.

A blogon szép fotók is voltak Hugipakk saját kenyeréről, valmint látszott rajta, hogy éretten, megfontoltan körbejárta a  modern kenyértémát, ami rólam nem mondható el, lévén hogy leginkább Bächer Ivánból és/vagy Zilahy Ágnesből főzök, még ha ez nem is látszik meg rajtam.
Őszintén szólva a NYT-ről is azt hittem, hogy az egy napilap.

Félretettem tehát az előítéleteimet, elővettem a bonyhárdi nagypiros lábast,

összerittyentettem a kenyértésztát- annyira slampos anyuka voltam, hogy  ezt is a konyhai robotgépre bíztam, legközelebb már biztos otthonkában megyek a szülői értekezetre, vagy mi- bedurrantottam a gázsütőt, még jó hogy 240 fokot ír elő a recept, kb ennyit szoktunk mi meg egymástól és a másfélóra pihentetés után beledobtam a kóserül hajtogatott kenyértésztát a forró lábasba (így vajazni se kell, igaz nem is lett volna mivel) rácsuktam a födőt és sikerült másodfokú égési sérülések nélkül visszatuszkolni az egészet a sütőbe.
(mostmár JP-ből kifolyólag föl vagyunk szerelkezve krémmel és kötszerrel, igaz ugyan hogy cserepes AloeVerám még mindíg nincs)

A végeredmény minden képzeletet fölülmúlt és elsöpört, babérkoszorút csak azért nem font JP a karácsonyfánkból, mert mint kiderült száraz babérból nem lehet.

A második kenyérhez már vajat is találtam a szupermarket egy eldugott részén, tényleg finom, tényleg vaj, papírba van csomagolva, -komolyan mondom, legközelebb már a széfben fogják tartani, vagy csak jelszóval beavatottaknak pult alól adogatni (kerestem is rajta a szabadkőműves lógót, de egyenlőre egy tehénnek álcázzák magukat)

•Már az Ókori Görögök Is...

2010. jan. 8. 3:24 - írta renardette

Már megint lemaradtam magammal, de lassan behozom. Azzal kezdeném, hogy még nem főztem kóser Aloe Verát, de megbántam!

A dolog ott kezdődött, hogy nem mentünk szilveszterezni, mert belealudtam a szoptatásba, de ezt ellensúlyozandó begyújtottunk a kandallóba és koccintottunk naracslével.

Az idei narancsosládák (leginkább ezzel szoktunk begyújtani) kissé nedvesebbek voltak a szokásosnál, szegény kutya nem bírta eldönteni, hogy a pattogó tűztől fél-e jobban, vagy a hátsókerti petárdázástól. Aztán mégis inkább a pásztorfílinget választotta, főleg, hogy ettünk hozzá kecskesajtot.

Január másodikán dobott JP egy hátraszaltót a lépcsőházban az immáron egyetlen működő laptoppal a kezében, az eredmény 1:0, a laptop még működik, JPnek viszont elrepedt egy csigolyája.

Akkor megbeszéltük, hogy OK nem emelget dundi Manókat, ergo hordozok én egyedül, de pelenkázni azért segít.

Január harmadikán ráejtette a tűzforró palacsintasütőt a jobbkezére, még szerencse, hogy munkaidőben, így legalább viszonylag gyorsan sikerült a patikában kenőcsöt meg tapaszt szerezni (jég otthon is volt, Aloe Vera nem, pedig direkt írták, hogy égésre a legjobb)

Most egy nagy bumszli pólya van a jobbkezén, mondtam, hogy akkor hagyjuk a pelenkázást is..

Mi is van ma, ja nyolcadika... szóval hetedikén csúnyán feltörte a lábát az új cipő.

Most van egy pasim akinek fáj a háta, sántít ésviszont be van kötve a keze is. De leginkább boldogtalan, hogy Ő már semmiresejó.

A TB pedig újabb abszurd felvonással állt elő, kaparjam elő a család minden tagjának 2008 as kereseti kimutatását, a fiamét is! Írtam nekik, hogy a fiam 2008 ban még nem méltóztatott megszületni, különben biztos rögtön lenne neki.

Én köszönöm jól vagyok, habár valami kis depresszió azért csak átesett a tudatküszöbömön, mert a mai bevásárlás közben automatikusan a kosárba pakoltam 4 csokipudingot, 1 csomag csokiskekszet és 3 tábla csokoládét, pedig mióta Brüsszelben lakunk évente 1x veszek tábláscsokit.

 

2010. jan. 1. 2:23 - írta renardette

A sarki zöldséges mindíg tart friss cukornádat és bevallom  gyakran kicsit szégyenkezve haladok el a cukornád rekesz mellett, hogy a kosárba zuttyintsak fél kiló krumplit meg öt sárgarépát.
Milyen egy snassz dolog az már, hogy míg mások kora reggel papucsban leszaladnak cukornádat venni, hogy friss cukornádpörkölt legyen ebédre, addíg én veszem a  fantáziátlan krumpli-répát.
Utánanéztem tehát mit lehet a cukornádból alkotni házilag- nem, nem nyitottam cukorfinomító üzemet, sem pedig rumfőzdét, bár gondoltam rá-
Végül egy nagyon szimpatikus vietnámi blogra akadtam, aminek a címét azóta elveszítettem-de legalább a receptet kimásoltam.
Így kezdődik a recept fotókkal illusztrálva:  "Menj ki a hátsóudvarba, és vágj egy szál nem túl csomós cukornádat! Nálunk az apai nagyanyám testvérének felesége ültette ezt a szép tövet..."

Röviden ellenőriztem, hogy megvan-e az összes szügséges konyhai eszközünk:
-receptben machete és kisbalta is szerepel- és lám, főzhetek, mert hála az én finn tanulmányutamnak vonzódom a baltákhoz, és van is egy igenszép Fiskars női kisbaltám (pelenkázóstáskában elfér és olyan cuki narancssárga nyele van apukámtól kaptam ajándékba), JP pedig a brazil előéletéből megtartott egy nagyon autentikusan kinéző kicsit rozsdás machetét.

Utána persze kiderült, hogy a kisbalta- machete kombináció a nádvágásra vonatkozott, amit már elvégeztek helyettem, de akkor is megnyugtató a tudat, hogy ha AKARNÉK akkor lenne mivel cukornádat vágni.

A nádat ezután meg kell hámozni. Ezt én az autenticitást rontva közönséges krumplipucolóval végeztem, de hogy azért valamennyire fehérnéger rabszolga legyek, legalább a gyerek a hátamon volt kendőben.
És ültetvényes dalokat énekeltem hozzá.

A pucolás után darabolni kell. Hosszában. Ezt a japán konyhakéssel végeztem, immáron végképp összezagyválva a népi motívumokat.

Utána szünet következett, első felvonás vége, mert eszembejutott a fehérnéger rabszolgalány neve és persze gyorsan rá kellett guglizni a sorozatra.
Örömmel tapasztaltam, hogy másra is oly nagy hatást tett az első import szappanopera mint az én zsendülő lelkemre:

"...Pedig az egész kb. 3 szobában játszódik, ahol áll a kancsal csaj a nagy babaruhában és komoly zenei kíséretre epekedve nézi a csillárokat. Aztán zeneváltás és jön Leoncio , aki mérgesen nézi Isaurát, majd jön Isaura szerelme és még mérgesebben nézi Leonciot. Majd jönnek a néger rabszolgák és minden fehérre dühösen néznek. Majd jön a nagy didis néger cselédmama és mindenkit elküld a picsába és átöleli Isaurát."


Darabolás után botmixerrel pépesítettem két maréknyi garnélarákot, tettem bele sót, borsot , kis fokhagymát, és kínai halszószt, majd felvertem habosra egy tojásfehérjét és óvatosan elegyítettem a garnélamixel.

Ezután rövid ideig hűtóbe tettem az egészet, majd olajat hevítettem serpenyőben, a cukornád pálcák végére applikáltam a masszát- mintegy jégkrém szerűen, és forró olajban kisütöttem, minek hatására a tojáshab pirított jegenyefa formára dagadt.

Fogyasztáshoz lespricceltem kicsinyt citromlével és adtam mellé kis csésze szójaszószt, ha valaki tunkolni akart.

Nagyon finom lett. A garnélarák megtartotta az ízét, ami jó dolog, meg finom, de nem túl erős, a cukornád pedig gyengéden karamellizálódott, amit csak akkor lehet érezni, ha már lerágta a tojásosgarnélát az ember és elkezdi rágcsálnia botot.
A nád rostos úgyhogy elrágni nem lehet, disznómód csócsálni viszont annál inkább, ennek hatására pedig folyik belőle ez a  kellemesen édes lé, és van benne valami gyerekesen gyönyörű ahogy ott csámcsogjuk, szopogatjuk köpködjük a nád darabokat.
Vérszemet kaptam. Jövő héten Aloe Verát főzünk.

2009. dec. 28. 23:12 - írta renardette

..."és ők lakmározának bárányt és lajhárt és málét, sós ringlit babbal és orángutánt és zsenge gyökereket és gyönge szekereket"...(Monthy Python)

Nagyjából így jellemezném az idei karácsonyi menüt.

Első pontban megoldottam a karácsonyfa kérdést (ekkor JP még Montpellier-ben volt), élőfát cipelni nem volt kedvem gyerekkel a hátamon, különben s micsoda csúnya dolog kivágni egy fát csak ezért, a műkarácsonyfa giccses, fenyőgallyat nem árultak, és különben is, mi köze van a Fenyőnek a Jézuskához?

Viszont anyai ágon rám lett parancsolva, hogy teremtsek valami karácsonyi hangulatot a lakásba, egy darabig fontolgattam, hogy rajzolok egyet, de elvetettem az ötletet -nincs énnekem erre időm- úgyhogy inkább leültem teázni a konyhába, révetegen bámultam ki az esőbe és szomorúan konstatáltam, hogy lám a babérfát (Laurus Nobilis)az idén elfelejtettük megmetszeni.
Majd bepattant az agyamba az isteni szikra, fölhoztam a pincéből a metszőollót, kicsit fazonra igazítottam a konyhai-babér fát és voálá, így lett nekünk szép babér karácsonyfánk.
Ráaggattam a kínai ecseteimet, meg a szines kínai tusok egy részét, alákupacoltam néhány mandarint, körberaktam teamécsessel, illetve a sajtreszelőből előléptetett gyertyatartóval és máris itt a hamisítatlan karácsonyi hangulat!

A babérnak több előnye is van mint karácsonyfa:
1: nem került semmibe
2: jó illata van
3: nem hullatja a levelét, egyszerűen rászáradnak a levelek
4: ha kiszáradt a fa lehet elkezdeni bablevest főzni...
5: állítólag csótányriasztó
6: recilkulálható babérkoszorú formájában. Annak a fejére javaslom aki a mosogatást végzi az ünnepi menü után..

Mire JP megjött össze is dobtam az ünnepi menüt, leginkább gőzgombócot ettünk, meg párolt rákocskás-táskát meg párolt vaniliagombócot meg tojásosgarnélarákot cukornáddal.

Desszertnek meg Mochi volt.

Az idei karácsonyi ajándékok annyira s.k-k voltak hogy a sajátomat is én csináltam (legalább nincs kínos meglepetés), JP hordozós kabátot kapott, Manócska sapkát én meg szütyőt táskát, illetve egy tök jó könyvet közvetve az anyuéktól amire majd még kitérek.
A gonosz belgapostások meg biztosan dugiban egymást pelenkázzák hideg és nyirkos csomagfeldolgozó üzemekben- legalábbis mással nem tudom magyarázni, hogy miért lopták el Manócska ajándékcsomagját a 10 darab mosható pelussal.

Minimanó kapott játékot is, a keresztapjától aki hehe nem olvassa a blogom, mert babakönyvet vett, de OK a lapozható kézségfejlesztő plüss-tehén valahol bájos, van benne beépített vibrálómalac meg babatükör meg zörgőspapír meg csipogós rókafarok meg plüssizéállatka ...errmm
(itt csak zárójelben jegyzem meg, hogy mivel játszott a gyerek egész este, NA MIVEL?
a cipőfűzővel, amivel a tehenet rögzítettem a babafotel fülére hogy ne essen le félpercenként..
meg az apja laptopjával)

• jó minőségű szárított babérlevél nagy mennyiségben eladó!

2009. dec. 27. 0:26 - írta renardette

Idén télen JP hordozós kabátot kapott karácsonyra, egyrészt mert hideg van, másrészt meg nem titkolt örömmel tölt el, hogy ezentül nem csak nekem kell cipelni Manócska gömbölyödő sonkácskáit.
Természetesen s.k a kabát , és természetesen hosszú története van.

Elsőnek egy már meglévő sídzsekit akartam átalakítani, de azon kívül, hogy kb 1 hónap múlva abból kilógna a baba lába, az utolsó pillanatban a dzseki cipzárja is föladta a harcot.
Úgy éreztem, hogy egy ilyen gyáva sídzseki nem érdemli meg, hogy kb 20 munkaórát belefeccöljek , cipzárt javítsak, meg még puttonyt is varrjak bele, úgyhogy ismételten elmentem a turkálóba megfelelő kabátalanyt keresni.
Itt boldogan tapasztaltam, hogy  az alkalmazottak bizonyára előre fogyasztották a szilveszteri vodkát és alaposan berúgtak árazás előtt, mert míg egy kopott Levis farmerdzseki 50 euro volt, a kiválasztott szép hosszú sötétszürke kifogástalan gyapju férfi télikabát 20 euró.

Nem baj, szeretem, ha az óccsó ami nekem tetszik, fizettem és hazahoztam.
Itthon kis vizsgálódás alapján rájöttem, hogy nem gyapjú hanem 100%kasmír  + selyembélés...
Mondjuk gyanúsan könnyű is volt, meg nagyon puha, dehát hiába jártam 4 évet textilszakra, Kasmír-ből én a sálnál nagyobb darab anyagot soha egybe nem láttam.
A kasmír, az az azonos nevű , meglehetősen kis termetű kecskéből KIFÉSÜLT és válogatott téli aljszőrzet ami a durvaszálú fedőszőr alatt van és hát khmmm..... vagy a kashmir kecske egy angyali teremtmény, vagy mákteát itatnak vele fésülés előtt, de az általam ismert kecskéket nem hogy hetekig fésülgetni, de mondjuk kötőféken vezetni is a sárszörfölés és a cipőtalpas mélyszántás extrém keveréke volt, szóval   minden elismerésem a kasmír gyapju előállítóinak (amely egyben megmagyarázza a csillagászati árát is az anyagnak)


Megnyugodva vettem tudomásul, hogy ennél extrémebb anyag hordozós kabátnak már csak a pókselyem lehetne, de arra még várni kell néhány röpke évszázadot, vagy legalábbis beszerezni 70 önjelölt őrültet aki Madagaszkárban telefonpóznáról pókot gyüjt...


Első lépésben kicsit megrövidittem a kabát újját, mert túl hosszú volt.
Második lépésben visszabontottam és hosszabbra engedtem , mert JP rövidnek találta.
Harmadik lépés nincs, mert kész, ennyi én nem szívok mégegyszer kabátújjal legyen neki jó így, a "Fekete bélésselymet fekete cérnával éjfélkor fölszegem"  csak kétszer köt le, harmadszorra már nagyon monoton.

Ezekután a gombokat tüntettem el róla, mert habár nagyon elegáns a v-kabátnyak a klasszikus 3 gombbal alatta, de egyáltalán nem meleg egy ekkora nyak kivágás, a sál+ MeiTai pántok pedig nagyon macerás kombináció, cipzárt kapott a kabát slussz-paSSZ.

Természetesen el kelett tüntetni a gombok helyét, ekkor lépett történetünkbe a kínai hernyóselyem nagyestélyi amely ámbár igen impozáns volt önmagában is , -tekintve hogy leginkább szoptatok-büfiztetek-kutyátsétáltatok- nem egy felvállalható darab a hétköznapjaimban.

Innentől mát biztos volt, hogy a hátba betoldás is kínaiselyem lesz, és akkor már adjunk kicsit a kabátújjakra is, hadd legyen meg a mandarin fílingje a kabátnak...

A végeredménnyel meg lettünk elégedve,  meghökkentő módon még svájci-baszk sapkával is viselhetőv és külön szerencse, hogy a legszebb hóesésben mentünk teszt-fotós kört vele.

2009. dec. 24. 1:04 - írta renardette

Nagyon büszkén jelentjük, Manócska újabb fokot mászott az evolúciós lépcsőn a papucsállatkától felfelé :már teljesen magától hasrafordul, és ügyesen csápol oldalirányba is közben!

Odébcsillózni ugyan még nem tud, se előre se hátra ebben a helyzetben, de hátonfekve meg hasonfekve már születése óta, úgyhogy szerintem előbb utóbb valami délcegebb kúszási formát is bemutat.

Másik új feature, hogy néha kacag álmában (ébren hálistennek elég gyakran) illetve, hogy elérkezett a "finoman fölcsippentjük két újjal "korszaka, ami egyrészt rém aranyos, másrészt viszont kezdhetek nagyon szemfüles lenni, mert ez rögtön az "és a számba rakom"-mal folytatódik, bármi légyen is a fölcsippentett dolog.

No de a lényeg: itt a videó a hasonfekvésről, (ja és nem tudom, hogy honnan tudja, de a kamerától megilletődik, ennél SOOOKKAL virgoncabb dolgokat produkál, ha nem filmezem, igaz én is leginkább a kamera másik oldalán szeretek állni szakmai okokból, lehet hogy Lao-Lao is filmrendező lesz?)

A hangot érdemes levenni, mert elképesztő prüntyögést rendeztem neki, de ha nem csinálom akkor fölvesszük a youtube történelem legstatikusabb mozgóképét (v.ö Manó mereven bámul a kamerába és még levegőt venni is elfelejt)

A Maxicosi autósülését viszont már frankón közlekedőeszköznek használja, nem elég hogy megtanulta magát ringatni benne, arra is rájött, hogy ha ezt ritmusosan és kitartóan csinálja akkor halad is vele előre.

Végsebessége egyenlőre 2cm/min, kanyarodni nem tud,de ezt egy 5 és fél hónapostól még nem is várjuk el.

(nagy hála a blogme.freeblog-nak ahol végre elmagyarázódik, hogy hogyan is kell youtube videót beágyazni freeblogba, csak két éjszakám ment rá a keresésre...azér igazán ez nem volt szép, na...)

2009. dec. 9. 2:25 - írta renardette

Ma éjjel kicsit nosztalgiáztam az elmúlt, meg a mégelmúltabb nyári fotókból, és milyen jó is volt  már az amikor JP-vel kettesben szamarat béreltünk Délfrancia országban:

Ez itt Max, a 6 éves ivartalanított szamárcsődőr, aki a legutóbbi túránkon málhásszamár minőségben zokszó nélkül végigmasírozott velünk egy hetet hátán az sátor, ruha, konyhafelszerelés, kaja, kutyakaja, szóval mindennel.
Max provánszi szamár, van neki szép Andráskeresztje a hátán és szerintem a Bendegúz által keresett üvegtigrises szamár is hasonlít rá, de ettől az még bármi más is lehet.
A provánszi szamarak viszonylag kistermetűek a (hegyvidéken meredek utakon ez előny) és főleg a birkapásztorok motyóit cipelték, de ez utóbbiakat a műszállas pulóveripar szinte teljesen kiszorította, és a provánszi szamár egyszercsak arra eszmélt, hogy egy halom kempingcucc van a hátán.

Mivel a hegyekben főleg hegynek föl és csak ritkán hegyről le vezetnek az utak érdemes a málhát nagyon jól a szamárra kötni egyrészt, hogy ne potyogjon le róla, másrészt, hogy ne csússzon a szamár nyakába, sem pedig a farára és ne zavarja a kövek közti egyensúlyozásban.
Ezért az itteni málhásnyeregnek van szügyellője és farhámja is, a hevederen kívül, amire egy alföldön használt nyeregnél nincs szükség. viszont így kicsit több időbe tart felnyergelni reggelente...

Az örök hó vidéke, süvöltő észak szél és utolsó szelet kétszersült nem az én túrastílusom, az Ardeche-t választottuk, néha voltak meredekebb útszakaszok, de csak azért, hogy utánna leereszkedvén valamely kis völgyben a helyi borfajtákat és szalámigyártás tanulmányozhassuk.

Visszatérve a nyeregre, erre jött a málhás táska amit ugyan föl lehet tenni üresen is, de jobb először a földön ésszerűen megpakolni és utánna segítséggel feltenni, mert az nagyon fontos, hogy egyforma súlyú legyen a két oldala, ne húzza félre a hátát és ezt lényegesen könnyebb úgy elérni, hogy a mindkét szárnyába pakolhatunk egyszerre a szamár kerülgetése nélkül. Aztán túrázás közben sem árt figyelni, hogy nem csúszik-e napközben félre, mert akkor mégiscsak nehezebb az egyik oldala. Ebben sokat segített, hogy szép sötétbarna csík van a hátán végig, szerinten direkt rajzolták rá a kezdő málházóknak, ha a nyereg keresztje a csík fölött van hátulról nézve akkor a málha nem csúszott félre.

A reggeli málházás jelentősen fejleszti a saccoló képességet,mert én még olyat nem láttam aki mérleggel túrázott volna, a jobb és baloldali táska súlyát sacc/kb kell kiegyenlíteni, ugyanakkor egyszerre ketten fognak nagyon csúnyán nézni arra aki elfelejtett fogatmosni felcuccolás előtt, az aki málházott ,és a szamár aki már indulna. Ilyenkor rendszerint az ember meggyőzi magát, hogy koszos foggal is lehet túrázni.

Az egyik legjobb dolog a szamárban, azon kívül, hogy ő cipeli a cuccot, a tempója.
Kb 4 km/h sebességgel megy, legalábbis ezzel szokás számolni útiterv összeállításnál. Ez a tempó nem túl gyors, nem is túl lassú és ahogy az ember mellette, mögötte sétál, felveszi a szamár lépésritmusát, ketten együtt szép csöndben beleolvadnak a tájba, (a szamár talán még a lónál is kevesebb zajt csap) és az ember elmélázik azon, hogy már 2000 éve is így bandukolt a szamár a hátán a motyóval, és már 2000 éve is ugyanígy kiáltoztak a fecskék a nyári égen, és ilyenkor majdnem hasraesik, mert a nyári ég szemlélése közben nem vette észre, hogy a szamár elindult ebédelni a búzatáblába.
De ennek ellenére a szamár helyes jószág és ha a túra első napján megbeszéljük hogy nem nassolunk menet közben akkor többnyire nem is próbálkozik..

A szamár ezenkívül született Publik Relations Manager vele mindenkit megismerünk túra közben. A helyi lóállomány mindíg kitüntetett figyelemmel kísért bennünket,hosszan szemlélték és kísérték Max-ot, felmerült bennem a kérdés, hogy valyon életükben nem láttak még szamarat, vagy azt kérdezték hogy hogy lehet egy lónak ilyen hosszú füle?

A kutyámnak hála a környék összes kóbor és szabad ebjét is közelről megszemlélhettük, voltak bőségesen. Max azonban minden félelem nélkül leszegett fejjel elszántan feléjük indult, amitől még a legbátrabbak is inkább messziről ugattak, a kutyám meg behúzódott a szamár hasa alá és onnan kiabált, bizonyára nyomdafestéket nem tűrő sértegetéseket a helyieknek..

Másik eset, az emberek. Létezik egy általánosan elterjedt tévhit, hogy akinek lova van az gazdag. A lovas túrázókat ezért gyakran kicsit hűvösen fogadják, nem is beszélve arról, hogy aki nyeregben ül az eleve minimum 160 cm vel magasabban van mint aki nem,így egy lovassal csak nyaktekergetve lehet beszélgetni, ráadásul sokan félnek a lótól, mert nagy állat.
A szamár ezzel szemben kicsiny, helyes pofikája van, szép bársonyos fülei, és a túrázó is a földön van, nem pedig nyeregben, a legközelebbi asszociáció is valahol a karácsonyi betlehem meg a szent család, esetleg a szegényember, lényeg ami lényeg, a szamárral túrázókkal mindenki beszélgetni akar. Elmesélni a gyerekkorát, a háborút, a saját állatait, megsímogatni a csacsi fülét, orrát, nyakát, répával almával kínálni.
Mindezekben a szamár remek partner. Meleg szemeivel olyan okosan tudja hallgatni a történeteket, miközben finoman megbillenti a füleit, imádja ha vakargatják a nyakát és a répát is köszöni szépen.
Néha nem könnyű kiutat találnia a szamárral túrázónak, ha nem akarja az egész délutánját a helyi cserkészcsapat gyűrűjében tölteni.

Vannak emberek akik már korán reggel talpon vannak és alig várják, hogy felmálházhassák a szamarukat, remélve hogy még a nagy déli hőség előtt megtehetnek jópár kilométert.
Én az egyéb kategóriába tartozom, nem mintha nem lennék korán reggel talpon, a szamár erről gondoskodik, nemcsak én, de az egész kemping is talpon van 6 óra tájban amikor Max elkezd énekelni, de lévén, hogy nyáron ezidőtájt 6:30 kor már keményen süt a nap, 7 órára pedig szauna hőmérsékletűre melegednek a sátrak, ez a kis ébresztő tulajdonképpen mindenkinek jóttesz.
Egyébként mivel nem csillagtúrázom egy kempingben 1 éjszakát töltünk, így nemigen van idejük megszokni vagy megutálni a szamárbőgést a helyieknek.

Miután Max kapott reggelit (éjszaka legel, de reggel kap egy kisadag takarmányt és annyi vizet amennyi belefér,) én is kávézni szoktam, utána térképtanulmányozás, összepakolás, sátorlebontás, cuccok kidekázása, zsákba osztása, szamár csutakolása, pata tisztítás, felmálházása, kempingből kijelentkezés, előkeríteni azt az embert akinél fizetni lehet, a kutyát visszatartani hogy ne egye meg a szomszéd törpetacskóját viszont a kempingeskandúrt elkerülni hogy ne egye meg a kutyát, summa-summárum ez legalább 4 órát vesz igénybe, 10-11 előtt nemigen lehet elindulni, hacsaknem hajnali 4 kor kezdi az ember az egészet, de akkor meg garantáltan felveri még azokat is akik 6 ig, a (szamár szokásos énekórájáig) aludni tudnának.

Persze jelentősen könnyít a dolgon ha például fel sem verjük a sátrat, mondván hogy úgyis csillagos az éj, nincs is annál romantikusabb mint elnézegetni azt a két nagy fület ahogy a Tejút előtt kirajzolódik az égbolton.
És valóban, 10 esetból 8 szor így is van, eltekintve a maradék kettőtől amikor az éjszaka közepén orvul elkezd zuhogni az eső és felállíthatjuk a zseblámpanélküli esőben történő sátorverés világcsúcsát.
Amikor az első esőcseppek elkezdik pacskolni az arcát, a túrázó félálomban megpróbál beljebb bújni a hálózsákba és azzal vígasztalja az öntudatát, hogy nem tart sokáig, és úgyis a kocsiban van a cucc..
Majd amikor az öntudata rákérdez, hogy -és hol van a kocsikulcs?-akkor szokott az ember egyszáll alsóneműben kiugrani a hálózsákból, villámgyorsan zseblámpa, sátorcölöpök és kötelek után matatni a sötét nedves fűben miközben a szamarát is keresi riadt tekintete, hogy megvan-e még, és megfordul az agyában, hogy tulajdonképpen nem is olyan rossz dolog az autó.

Megfigyelésem szerint Maxot egyáltalán nem aggasztották az éjszakai esők, lehet hogy föl se ébredt.
Az izzasztót és egyéb szamárszerszámot érdemes elsőként elrejteni az eső elől, mert ugyan nincs sok bőrrésze a nyeregnek, de annak a kevésnek sem tesz jót az eső, vizes, átázott izzasztót pedig valamit magára adó ember nem tesz nyereg alá.
(Ezt túra közi szünetekben is úgy szokás lerakni, hogy az átizzadt része legyen kifelé, hogy megszáradjon mire visszakerül az állat hátára.)
Jó dolog azonban, hogy míg a lószerszám erősen lószagú, főleg a nedves lószerszámmal  aligha fér meg egy sátorban az ember, a tisztántartott szamárnak nemigen van szaga, még ha megizzad sem.
Így tapasztalatom szerint jelentősen kevesebb böglyöt vonzz mint ló kollégái, és ha be kell hozni a sátorba az izzasztót akkor sem fogunk szamár-szagú szardíniát reggelizni.
Mondhatnánk azt is, hogy minek a kemping, vadon is föl lehet verni a sátrat, és ez így is van, ivóvizet azonban mindenképpen biztosítani kell a csacsinak, valamint legelni valót is, plussz egy objektumot amihez ki lehet kötni hosszú kötéllel anélkül, hogy belebogozná magát a gazba, helyet ahol kényelmesen el tud feküdni, ha akar, és zuhanyozót, de ezt az elcsigázódott poros és izzadt túrázónak, mert a szamár utálja a vizet és nem zuhanyozik.

A szamár a legendák szerint időjósként is működik, a bőgéséből lehetne kiolvasni az időjárást, Max ezt még nem olvasta, napközben dolgozott és csöndben volt, este fáradt volt, legelt és csöndben volt, reggel ordított, ha esett, ha fújt, ha sütött a nap.

Visszatérve a reggeli rutinra, ugyan minden este megérkezéskor ellenőrizni szoktam a patáit az esetleges beleragadt kövek eltávolítása végett, ugyanezt megismétlem reggel is, hátha elkerülte valami a figyelmemet, plussz a hajnali harmattól kissé megpuhult patából könnyebb kivakarni a beleszorult aljas kis kavicsokat, mint a száraz keményből.
Erre kell legjobban ügyelni, a hegyi ösvények éles kis kövei nagyon be tudják magukat fúrni a patájába, és ha rákerül egy kis kosz, szinte láthatatlanná válnak, nem szabad őket bennehagyni, ha van gyenge pontja a csacsinak akkor ez az.

Miután túlestünk a reggeli toalett kötelező szertartásán és a kempingtől is sikerült elszakadni, végre következhet az igazi túrázós rész.
Előszeretettel csavarogtunk kicsiny búzatáblák szegélyezte dűlőutakon, elfeledett ösvényeken, valaha volt erőd-tanyák málladozó falai közt, ahol, hogy, hogynem a kővályúban még mindíg hűvösen csörgedezett a víz.
A szamár azonban veleszületett víziszonyának köszönhetően vágyakozva ugyan, de kétlépés távolságból figyelte az itatót. Nyújtogatta a nyelvét, billegette a fülét, remegtek az orrcimpái, de ha nincs nálunk vödör, ott hal szomjan a vályu előtt, nem megy közelebb a hozzá.
Tenyérből, vödörből, köcsögből, papírpohárból tud inni, itatóból nem. Sokat tűnődtem azon, hogy vajon a  szomáliai vadszamár hol talál vödröt ?

Délidőben igyekeztünk árnyékot adó erdős részeket útbaejteni, részint azért mert olyan szép ahogy a lombok árnyéka pettyezi a szamár bundáját, részint pedig azért, mert az erdőben még zöldellt a fű, ami minden máshol már kiégett, igy Max is jóízűen tudott ebédelni.Az erdő csöndjében sziesztázva aztán az ember merengve nézi ahogy a beszűrődő fénypászmákban táncolnak a gombalegyek miközben a csacsi ropogtatja az útszéli füvet... Még romantikusabban hangzik, hogy a vidéket többhektárnyi szelíd-gesztenye erdő borítja, amely jelentősen javítja a környéken szerezhető gasztronómiai élményeket, hátulütője viszont, hogy lehullott szelídgesztenye burok borítja-takarja a fák alját ameddíg a szem ellát, amelyre leheveredni kb olyan élmény mint egy sündisznóbőrből készített padlószőnyegen házibulizni.

Az ilyen irányú túrázásnak azonban kis hátulütője hogy az ember olyan helyeken bír eltévedni ahol még véletlenül sem jár senki 3 napon belül, így habár kicsit kétségbeesve is de  csöndben,zavaró tényezők nélkül tud térképet olvasni, főleg hogy az utitáblákat csak a városok bejáratához teszik ki, az összes többi tábla vagy tilt valamit, vagy tanácsol, de arról hogy hol vagyunk és merre megyünk semmilyen információt nem ad.
A helyi túrautakat is feltüntető térkép inkább a burda szabásminta mellékletére hasonlított, nemcsak azért mert össze vissza voltak rajta mindenféle vonalak amiknek a valósághoz semmi közük nem volt, de véleményem szerint egyszerre több vidék útjait is rányomták, mondván hogy majd kiválassza a megfelelőt a felhasználó..(de lehet hogy ez csak az én rosszindulatom, vagy a környék változott meg drasztikusan a térképrajzolók túrája óta)

Miután 2 napig így saccra navigáltunk, úgy döntöttem hogy ha már a térképek középkoriak, akkor mérjük az időt is napórával (valószínűleg lelekem mélyén nyugtalanított, hogy az időt pontosan tudom, miközben fogalmam sincs hogy hol vagyunk). Miután áttértünk a napórával történő időmérésre mindkét adat egyformán megbízhatatlan lett, és ilyenformán megoldhatatlan kétismeretlenes egyenletet képezett. Erre már nyugodt szívvel mondta a lelkiismeretem, hogy ott egye meg a fene, az a lényeg, hogy megyünk, és ettől fogva nem aggódtam hogy merre, nagyjából arra amerre a következő célpontot sejtettük, a többi meg nem fontos. Előbb utóbb így is megtaláltuk a kiválasztott kempingeket.

Természetesen kisebb városokis útbaestek, bevásárlás és pénzfelvétel céljából, de a múzeumlátogatást kihagytuk.
Max nehezen tűrte a tétlen ácsorgást, várakozást. Kifejezetten utált bankautomata előtt sorbanállni -ez volt az egyetlen alkalom amikor túra közben is üvöltött- én megértem...
A városi közlekedést kicsit kényelmetlennek találtam, sehol egy szamár-parkoló, az aszfalt süppedt a forróságban, a szupermarketek sivár beton-parkolójában nem volt árnyék, friss vízet meg csak palackban lehetett találni.
Az ember lemálházza a szamarat, ha bemegy vásárolni, mert ugye ne várjon ott szegény az összes motyóval a hátán amíg mi sorbanállunk, de a csacsiba nem lehet bezárni a cuccot, tehát valaknek kinn kell maradni aki vigyáz rája és az ingóságainkra.
Természetesen az, aki kint marad mindíg hosszabbnak találja a várakozási időt, mint aki bent vásárol, úgyhogy nem csak a légkondícionálás okozta sokkot kell legyőznie annak aki kaját szerzett , de hárítani is a"Holvoltálmármegintijjensokáig"-típusú kérdéseket.
Persze érhetik kellemes meglepetések a kint várakozót, mint például egy csokornyi tinilány akik megdögönyözik a csacsit, ez esetben az idő sokkal gyorsabban tellik (lehet hogy a relativitás elméletet is a szamaraknak köszönhetjük?) mindenesetre a dögönyözés emlékeként hátramaradt parfűmillat még órákig ott lebegett Max pofája körül, jelentősen rontva ezzel a rideg-túrázó hitelünknek és helyt adva mindenféle kétes kérdéseknek:(Elnézést, az a Channel illatú szamár az Öné?)

A városi közlekedés nem kedvez a szamárnak, nem mintha félne a forgalomtól, de az úttesten túl lassú, a mögöttünk torlódó autósoknak hamar fölforr a hűtővize, a járdán meg sok helyet foglal, s hacsak nem szállta meg a helyi önormányzatot az ihlet és nem tiltotta ki a kocsikat a centrumból, bizony nem győzünk félreállni, kerülgetni.
A szabálytalanul parkoló autók külön akadályt jelentenek a csacsinak, mert legalább annyi helyre van szüksége az átkeléshez mint egy babakocsinak, vagy egy tolószéknek, kisebb réseken egyszerűen nem fér át, ergo ha valaki ráparkolt a zebrára, kénytelenek vagyunk addíg menni ugyanazon az oldalon, míg rést nem találunk a parkoló autók sorfalán.  Ezenkívül természetesen az egész város asszisztálja érkezésünket, összetorlódik a forgalom, kinyílnak az ablakok, fényképezőgépükhöz kapnak a japán turisták, egyszóval a diszkrét, feltűnés-mentes városnézést eleve kizárhatjuk.

Kedvenceim a falvak voltak dél sziesztaidőben amikor a fecskék kiáltozásai visszahngzanak a néptelen utcákon, remeg a lég, és hűs levegő csak a helyi kistemplom ajtaján árad ki tömjénillattal fűszerezve.
Majd minden falu főterén működött még az itató is, ha máshogy nem csobogónak álcázva, muskátlival kerítve. Max ettől láthatóan felélénkült, mindíg rajongott a vegyes zöldségköretért, de a vízhez a fent említett víziszonyának köszönhetően sohasem közelített, beérte azzal hogy lecsipegette az útjába eső  virágokat (ha hagytam).

Az Ardeche Franciaországnak egy olyan vidéke amely kevéssé látogatott, nyáron viszonylag  hűvös ahoz képest hogy délen van, így túrázni is könyebb és a csacsinak is van mit legelnie és a kempingek sincsenek zsúfolásig telve.

Mindent összefoglalva nagyon mókás és nyugodt szórakozás a szamár-túrázás feltéve, hogy nem sietünk, nem kell folyókon átúsznunk és tiszteljük hosszúfülű málhásunkat.

2009. dec. 9. 2:20 - írta renardette

Nos, nem vártam ki Ali-barkács reggeli nyitását, halnali 4 körül önerőböl megoldottam a WC-tartályt.

Az előzménye röviden annyi volt, hogy Ilao a nagy hisztiben elfelejtett szopni, azután meg olyan édesen aludt, hogy nem akartam a cicimet a szájába tuszkolni, nehogy má' vagyonokat kelljen költenie 60 éves korában a pszihoanalízisre.

Így viszont bennem maradt két adag vacsorája ami kezdett nagyon nyomasztó lenni, és éreztem, hogy ez nem várja meg a reggelit.

Egy darabig még feküdtem JP és a békésen szuszogó Manó között, de 4 óra körül nem bírtam tovább, kikecmeregtem a fürdőszobába fejni.

Gondoltam teleengedem a kádat és amolyan relax hangulatban, valami kellemesebb illóolajjal felhangulatosítva ejtem meg a reggeli fejést, nehogy má ilyen téesz meg ötéves terv íze legyen a tejprojektnek.

Amikor kinyitottam a melegvizes csapot akkor eszembejutott a WC tartály, meg hogy nincs víz, meg az egész ügy csőstül.

Ekkor megszállt a superman, lerohantam a pincébe, előkotortam az izraeli gyártmányú rozsdaoldó sprayt, ami JP szerint nem is az, hanem titkos repülőgép üzemanyagtartály, kifacsartam belőle az utolsó csöppeket, megragadtam a  Volvószerelésből kimaradt papagálycsőrű fogót, és pár másodperc várakozás után (ami alatt a rozsdaoldó szaga beterítette az egész fürdőszobát, pedig nem kicsiny) sikerrel elzártam a 60 éves vízköves-rozsdás csap-csökevényt.

Diadalmasan lerohantam a földszintre, beüzemeltem a ház vízellátását, és ezutánn már semmi sem állt a relaxfürdőm útjába, csak hiába tettem orbáncvirág-olajat, meg lan-lang olajat meg levendulaaromát a fürdővizbe, mindent uralt, mindene győzedelmeskedett a kerozin illata, sebaj, elmerültem a kádban, próbáltam magamból kifacsarni a tejet, és Heathrow-ra gondoltam, meg Charles DeGaul-ra, meg Ferihegy 2 re.

2009. dec. 6. 3:17 - írta renardette

Én meg most kicsit sajnálom magamat.
Portugáliában sikerült JP MacBookját leverni az asztalról, mire az behalt.
Még ugyanaznap relytélyes okból a mobiltelefonja kikapcsolt és azóta nem lehet lelket csiholni bele, eddíg OK
Mobiltelefont elvittem szervízbe, MacBookot szokásom szerint szétszettem, Winyó kiszed, bridge-vel hozzáköt egy működő géphez (jelen esetben az én PowerBookomhoz, jé a Winyónak nincs semmmi baja, Hurrá!!

Viszont a MacBooknak kb annyi, valami nem stimmel talán az alaplapon, mindenesetre nem kap rendesen áramot a Winyó, belerakhatnék egy másikat, vagy ugyanazt, kb a következő buckáig bírná, akkor kezdhetem előröl, és persze ezt a gépünket a leg szivatósabb szétszedni.
Létezik még az a megoldás, hogy pillanatragasztóval hozzáragasztom az asztallaphoz, ergo igazi Lap-Top lesz, mert ha nem mozdítjuk valószínűleg működik, de ez egy kicsit necces egy olyan számítógépnél amit utazáskor szoktunk használni leginkább.
Lelki szemeim előtt látom már a Ryan-aires check in fiú fejét amint megjelenek a bútorszálítóval..

Kölcsönadtam tehát JP-nek az én gépem, és előkaptam aranytartalék nyolc éves PowerBook-omat, szerintem már lassan a gyűjtők fognak sorbaállni érte, eddíg még mindent túlélt, viszont az aludtej lehagyná a piros lámpánál, ha internetről van szó.

A mobiltelefont meg 2 hét múlva látom, ha addigra megjavítják, addíg semmi...
Persze így az enyém is kicsit fölösleges mert leginkább egymással szoktunk kommunikálni, olyan ez így, mint egy egyszemélyes ping-pong bajnokság- látványos, de sok rohangálással jár-.

És akkor ma este, végre leültem blogot írni kb éjfél után egy negyed órácskával, végre elaludt Manócska is, és csönd van, és akkor elszállt a WC-tartály szelepe, és dől a víz és természetesen az a csap ami csak a tartály vízellátását zárná el, hót vízköves és beragadt,- rövidtávfutás a pince és a fürdőszoba között.
Kb minden bevethető szerszámot bevetettem, Manócska természetesen felébredt és üvöltött, csap nem mozdult, egyetlen lehetőség maradt a csillagászati vízszámla elkerülésére, elzáram a vizet a földszinten, de ennek sajnos következményei vannak ergo, az egész házban nincs víz, kivéve a pincét.
Mondam is magamban hogy a ragya verje ki azt aki nem csinált pünkt a fürdőszobának lezáró csapot, de sajna ez most pillanatnyilag nem segít.
Most itt ülök, bámulom a Firefoxon a karórácskát, mellettem egy döglött számítógép darabjai, nincs víz, és a telefonon tárolt kínai munkásdalok is odalettek..

Már látom magam amint holnap megjelenek  Ali-barkácsnál, még szerencse, hogy nem mohamedán ünnep a Télapó (pedig a szakálla meglenne hozzá).
Úgyhogy kedves Mikulás, az én puttonyom már tele van, minimum  egy vízvezeték szerelőt hozzá', de tudjon ám arabul !

2009. dec. 6. 3:09 - írta renardette

"Pocsék a világítás, csapnivaló a díszlet, a sminkest egyszerűen kirúgom... Meg talán az operatőrt is." (Várkonyi Andi)
És nekem ráadásul papírom van arról hogy tudok filmezni..
Azt már csak nagyon csöndben merem megemlíteni, hogy az első felvétel azért használhatatlan mert álló formátumban filmeztem hehe...
(És akkor a laptopokat kéreti 90 fokban elfordítani, utána pedig a "lejátszás" gombot megnyomni)
Nem mertem berakni, mert féltem ,hogy visszavonják a diplomám.
Mindegy, itt Manócska önerőből hintázik, és egyúttal fölköszöntöttük teljesjogú 5 hónaposnak is!
Mikulásra meg kap nagy sétát, meg lovacskázunk is, meg az apja énekel neki bretonul, vagy kínaiul, (amióta Kínában volt filmfesztiválon egyfolytában halandzsa kínaiul énekel)
De szerinte tetszik a gyereknek.

Itt van a videjó

2009. dec. 4. 1:46 - írta renardette

Nem, nem festettem a hajam feketére és szemüveges sem lettem az elmúlt hónapban, csak egyszerűen Portugáliában voltunk és Manócska haverkodott (és hízott)
Nagyon csinos tokát növesztett, duplahurkás combokkal, a hajsűrűségben pedig lehagyta az apját!
Ezenkívül berreg mint egy repülő, ajkat biggyeszt, és ami a legjobb feature: kacarászik!
Újabb lépcsőfokra hágott a felnőtté vállás folyamatában :megtanulta önnálóan ringatni magát a MaxiCosi val, és időnként bele is alszik.
Lényegesen környezetbarátabb mint a szomszéd zöldséges hasonkorú fiacskája akinek elemes babahintát vettek, Manócska már most gondol a Föld jövőjére meg az elemek újrahasznosításának költségeire és simán jobb lábbal megoldja a ringató funkciót, plusz izmosodik is.

Varrtam neki nadrá...NEM , hanem sapkát!
A szépreményű nyuszifüles sapka ami a szívem csücske volt szőrén-szálán eltűnt, JP szerint Ilao dugta el, ami habár nehezen elképzelhető nem lehetetlen, mert utál minden fejfedőt.
Ekkor bevetettem egy noname kereskedelmi sapkát, ami azonban túl lazának bizonyult és a gyerek fülei valahogy mindíg kivándoroltak belőle, arról nem is beszélve, hogy Minimanó a hátamon ülve megpróbálta leaplikálni a fejéről, amiben nehezítette, hogy a keze bent volt a kabát alatt, viszont annyit sikeresen elért hogy az orráig lehúzta a peremét.
Innentől kezdve a "Vak düh" nem csak egy elvont fogalom volt, én meg kereshettem egy szimpatikusabb járókelőt, aki megigazította, mert azért annyira gumikezem nincs, hogy a hátamon lévő gyerek sapiját elérjem.
És ezt kb 5 percenként megismételtük.

Egy délutáni séta alatt sapkát igazított:
1 nyugdíjas szemüveges hölgy
1 szendvicsbár előtt cigiző eladó
1 esernyős anyuka
1 cérnabolti eladó
1 rendőr
Az utóbbit nem én kértem meg, magától ajánlkozott..

Ezekután úgy döntöttem, hogy bár szeretek ismerkedni, varrok egy nem lecsúszós sapkát fülvédővel.
Gondoltam, hogy ráhímezem a LAC  (Ligue Anti Chapeau) logot, de aztán mégsem, inkább csináltam neki megkötőt, ami legalább a fején tartja viszont eltűnik a duplatoka alatt.
Kértem JP-t hogy csináljon rólunk rendes fotót, de annyira lekötötte a saját svájcisapkája (ami egyébként Baszk de én Franciának vettem) hogy elfelejtett.
Tény, hogy a pasimnak nagyon jól áll a svájcisapka, már csak a baguette hiányzik a hóna alól amikor felveszi, igaz tegnap reggel az is megvolt.
Viszont valami oknál fogva ezt titkolni igyekszik ezért aztán gyorsan lekapja, ha ismerőst vél felfedezni, ami könnyű dolog, Brüsszelben  is például csak másfélmillióan laknak, amilyen nagydumás JP szerintem a negyedét már ismeri...

Visszatérve Minimanóra, csak ez a nem túl előnyös sapkafotóm van egyenlőre a mexikói törpök sziesztájáról, legközelebb megkérek egy járókelőt, hogy fotózzon.

Kultúra:
A Minimanó Elnöki Könyvtár két kötettel bővült, úgysmint Dörmi Maci, meg a Hisztérikus Csörgősfejű Csirke (igen-igen ezek a rágható babakönyvek és lécci-lécci senkinek se jusson eszébe mégegyet ajándékozni nekünk mert ez a kettő is bőven elég)
Lelkesen csörgeti a csörgőszacsis lapokat, rázza , harapja, dobálja, bírkózza, illetve ügyesen egyik kézből a másikba veszi, szóval rendeltetés szerűen használja őket.
Játéknak van még az Elképzelhetetlenül Kék plüssnyúl ami csipog és csörög és zörög egyszemélyben és úgy lett nekünk, hogy előzékenyen megkérdezte a szomszédunk, hogy mit kérünk ajándékba a gyerek születésére, én meg megörültem , mert azt hittem, hogy TÉNYLEG szeretné tudni és lelkesen rávágtam, hogy egy darab mosható pelenkát.

 

2009. nov. 28. 2:14 - írta renardette

Lassan olyan régóta nem Írtam blogot, hogy már belépni is elfelejtek, de igazolom a hiányzást.

Először is Maszatka nem fejezte be a Sharpei akcióval elhíresült véres pumi-támadás sorozatát, még azon a héten vasárnap megbirkózott egy rettenetes kamasz labradorral.

Az úgy volt, hogy ültem a virágos mezőn, körülöttem pillangók..na jó sétáltam a parkban, néztem ahogy a falevelek hullanak a tó tükrére, és a sumi-e festészet filozofiáján gondolkodtam, meg a chi-n ami a dolgokat átjáró lélek, meg az élet rezdülése, Manócska horkolt a hátamon, Maszatka meg követett mint Bodri kutya a nyájat- amikor egyszer csak megjelent, előbukkant, mitöbb ezerrel felénk robogott a lejtőn le egy nagykamasz labrador, akkora vigyorral a fején, hogy félni való volt, hogy kiesik a nyelve, és azzal az idült boldogsággal, hogy -"Jé, még egy ember, meg még egy kutyimutyi!"

Maszatkán már látszottak az első stressz jelei, de türtőztette magát, lehasalt és várta hogy a Labi lelassítson és bemutatkozzon- mitöbb bocsánatot kérjen a "Kutyimutyiért".

Persze Labradornak esze ágába sem volt az ilyesmi, megérkezett, mint egy boldogan csahó féltégla ,  ami két másodperc mulva rémült üvöltésbe csapott, mert Maszatka orvul és villámgyorsan bal hátsó csánkon csípte.

Labi megpördült a tengelye körül, hogy bekaphassa ezt az idegesítő szürke szőrcsomót, Maszatka azonban cselesen oldalra ugrott, csak azt nem kalkulálta bele, hogy mindezt a halastó peremén sikerült előadniuk, úgyhogy egy azon lendülettel bele is cuppant, a lehullott falevelek  megbántódva szétrebbentek körülötte.

A labrador egy ideig bambán bámult magaelé, nem értve hova is tűnt az ellenség, majd megunta a dolgot és tova vágtatott.

Én meg a biztonsági öv-hámnál fogva kihalásztam a mocsárszagú kutyámat a halastóból, aki persze hálából beterítette a kabátomat a tó maradékával, majd büszkén rámvigyorgott és közölte, hogy "Ugye láttad , hogy majd vízbe fojtottam a Gaz Lablatort!"

Próbáltam Maszatka világnézetét korrigálni a vízbefojtást illetőleg, de nem engedett a saját verziójából és a hazafelé vezető úton olyan peckesen jött mellettem égnek emelt farokkal mintha legalábbis egy díjnyertes fedezőmén lenne kancalátogatóban, amiben csak az a bibi, hogy Maszatka szuka, abból is az ivartalanított verzió.

Természetesen vasárnap volt, fújt a szél, kicsit esett az eső úgyhogy a város egyik fele azért vetett rám rosszalló pillantásokat, hogy hogy lehetek ilyen tökkelütött, hogy novemberben úsztatom ezt a szegíny kutyát, a másik fele pedig a mecsetból kiáramló hívek sokasága volt, akiknél a frissen megszerzett tekintélyem , lásd: Anya aki Fiút Szült" azonnal porrá omlott, mondván hogy :

-Igen de egy Nagyon Koszos Felmosórongyot húz magaután pórázon"..

 

 

 

2009. okt. 31. 23:56 - írta renardette

Elöljáróban egy gyors fotó arról, hogy Maszatkának még mindíg van feje.

 

 

 

(a frizurája pedig közös alkotásunk a szomszéd Sharpei keverékkel)

Elég látványosak voltunk ahogy sharpei gazdi kiabál meg csapkodja a kutyája fejét, hogy " Ereszd el !!" "Ereszd el !!"..

 

Én meg álltam a pórázzal a kezemben, a póráz másik vége a sharpei szájában végződött, és nem kiabáltam, mert az mégis hülyén hangzott volna, hogy:

 

"Maszatka tömítsd el a torkát a fejeddel!"

 

Mindenki nagy meglepetésére karcolás nélül megúszta a kuty a fejbekapós programot, csak bennem meg a másik gazdájban állt meg az ütő. Egyetlen ötletem, hogy a sharpei nem akarta bántani Maszatkát, csak befogta a száját...

 

A napom innentől kezdve kicsit gellert kapott, és szigorúan a szürreál irányába tolódott el.

Hazaérve körbenyírtam kicsit Maszat pofáját és meggyőződtem róla, hogy kutyabaja, viszont eszembe jutott, hogy ma kell védőoltásra vinnem a Manót.

Villámgyorsan felkaptam a kölköt a hátamra és elviharzottam, magam mögött hagyva egy nagyon szőrös fürdőszobát és egy kevésbé szőrös Maszatkát.

 

A gyermekorvos rendelőjében jöttem rá hogy:

 

a: elfelejtettem átállítani a fenti órát, tehát egy órával korábban érkeztem

 

b: elnéztem a randevú időpontját, úgyhogy 40 perccel korábban érkeztem az egy óránál is

 

c: a gyerekorvos kb 20 perces késésben van a saját programjához képest.

 

Úgy gondoltam hogy nem akarok naprakész lenni az éppen aktuális zöld-takonyból és testvérkéiből úgyhogy elmentünk sétálni Manócskával, megnéztük az uszodát aminek van baba-úszás programja is, és mivel még mindg maradt vagy 40percem, beültünk a helyi cukrászdába.

 

Van a franciában egy nagyon találó szó arra a fajta közönségre aki ezt a cukrászdát látogatja, ez pedig a "bobo"

 

A "bobo" az a bourgeois-bohem párostásból születik, tehát pénzes de van egy kis bohém beütése.

 

A tipikus bobo például csak bio kefírt meg zöldséget vesz, worldmusicot hallgat, környezetvédő matricát ragaszt a komposztálóvödörre és húszmillás városi terepjáróval megy a jógatanfolyamra.

 

Naaa, ilyen népek látogatják cukrászdát, de most kifogtam egy asztalnyi nyugdíjast, akik csak simán burzsoák voltak, bohémek nem. S mivel Manócska békésen aludt rajtam a kendőben, leültem egy teára, annélkül, hogy levettem volna.

 

Ez persze nagy feltűnést keltett, a "jajj de cukimukin alszik"-kal kezdődött és a "hogy volt ez az én gyerekkoromban"-nal folytatódott.

 

Itt megtudtam ,hogy a mellettem ülő arnykeretes szemüveges néninek nem volt cumija mert (itt tessék megkapaszkodni)

 

-"Azt monta anyám, hogy csak a proli gyerekek cumiznak!"

 

A velem szemben ülő tiszes őszhajú kékharisnya pedig 12 éves korában kapta az első harisnyakötőjét anyukájától, addíg csak térdzoknija volt.

 

Ilyenkor mindg egy kicsit elgondolkodom, hogy vajh én váltom-e ki az emberekből a teljesen szürreális beszédtémákat, vagy ők mindenkivel megosztják életüknek eme intim részleteit.

 

(nem első eset, a múlt héten például egy tisztes családanya a gátmetszéséről mesélt nekem részletesen a méteráru boltban, máig se tudom hogy miért gondolta hogy érdekel engem)

 

Azután persze eljutottunk a gyerekorvoshoz is,de arról majd a következő bejegyzésben.

2009. okt. 24. 1:43 - írta renardette ... don't you eat the yellow snow!! (Frank Zappa)

Két cikkel alább szóvátettem, hogy az inuitok nem pelenkáztak anno, és ez láthatóan felkeltette a népek érdeklődését.

Íme a hiánypótlás: hogyan pelenkáztak az inuitok?

Röviden összefoglalva azt a nemsokmindent amit a témáról meg lehet tudni: az inuitok is, -mint a környékükbéli népek-, az időtájt amikor még nem verték beléjük a misszonáriusok puskatussal Freudot, azt a nevelési fajtát alkalmazták, amit ma a nyugati civilizáció "kötődő nevelésnek" (attachment parenting) nevez.

Hordozták a gyerekeket, kb 2 éves korig -ehez kapcsolódó érdekes teória, hogy néhány antropológus szerint a kúszás, mászás mit olyan meglehetősen modern találmány, mert sok ősi kultúrában a szülők nem nagyon tették-tehették-le a gyereket míg az meg nem tanult járni, így a kúszós stádium eleve kimaradt a mozgásfejlődésből.. Szó ami szó én se szívesen engedném hasoncsúszni a fiamat, ha jégtömbökkel lenne parkettázva a lakás

Egyszóval a mini-inuitok leginkább az anyjuk hátán tartózkodtak ,ami nagyban elősegítette az anya-gyermek összhang kialakulását pisi-kaki szempontól is, de -ők is csak emberből voltak- időnként akadtak balesetek.

Az intrnetes, ill köyvi forrásaim két dolgot említenek az inuitok pelenkahasználatáról:

Az egyik, hogy rénszarvas nyakbőrből vágtak pelenkának valót amit a gyerek alá tettek.

Ezt nem mosták, hanem, ha kakis lett kitették a hóra, megvárták míg ráfagy az anyag, a fagyott szennyes részt lekaparták róla, utána pedig zsebben megszárították.

A másik alternatíva, hogy kibélelték a gyermekhordozó alkalmatosságot, illetve később a gyerek nadrágját keskenylevelű gyapjúsással (Eriophorum angustifolium) amely mint bio-eldobható pelenkaanyag funkcionált. A keskenylevelű gyapjusást Európában is meglehet találni, én pl. Norvégiában fotóztam:

Az ethno-zuzmótan szerint az Alectoria sarmentosa is használatos volt, (a kanadai indiánok körében) mind női hygéniai betétként, mindpeig "pelenkaként" mivel nagyon jó nedvszívó ill fertőtlenítő hatása van, ez azonban egy olyan zuzmófaj ami csak erdőben, fán nő, úgyhogy az igazán kóser sarkköri inuitok biztosan nem láthatták, hacsak nem könyvben..

Azt hogy egy nap hányszor, hogyan és hol pisiltették-kakiltatták a hátonhordozott gyerekektet az inuit anyák, egyetlen forrásmunka sem említi.

Élek a gyanuperrel, hogy egyfelől a legtöbb antropológus, meg ethnográfus férfi lévén csak a globális problémákkal foglalkozott és eszükbe se jutott megkérdezni, másfelől pedig az anyáknak ez annyira természetes dolog volt, hogy eszükbe se jutott külön megbeszélni. Főleg nem egy gyanús fehér pasival...(de lehet, hogy csak a feminista szól belőlem...)

A "Naked scientists" szerint egyszerűena gyerek alá tettek egy eldobható babyfókát...

(Lehet hogy em túl tudományos a meghtározás de nagyon kellemes őrültek, érdemes őket böngészni)

2009. okt. 21. 23:54 - írta renardette

a nyuszifüles sapka Minimanó haját (nem röhög!)

Persze a képen alig látszik, de egyértelműen a Fuji nagylátószögű objektíve a hibás.

Az apja kajánul vigyorogva fölajánlotta, hogy hozza a makro objektvíet, de kispárnával fejbecsaptuk még időben. Különben is ....nem a teljestmény, a szándék a fontos!

*Fotózás után gondosan kisimítgattam az én nagyfiam rakoncátlan fürtjeit..