2009. okt. 31. 23:56 - írta renardette Elöljáróban egy gyors fotó arról, hogy Maszatkának még mindíg van feje.

(a frizurája pedig közös alkotásunk a szomszéd Sharpei keverékkel)

Elég látványosak voltunk ahogy sharpei gazdi kiabál meg csapkodja a kutyája fejét, hogy " Ereszd el !!" "Ereszd el !!"..

Én meg álltam a pórázzal a kezemben, a póráz másik vége a sharpei szájában végződött, és nem kiabáltam, mert az mégis hülyén hangzott volna, hogy:

"Maszatka tömítsd el a torkát a fejeddel!"

Mindenki nagy meglepetésére karcolás nélül megúszta a kuty a fejbekapós programot, csak bennem meg a másik gazdájban állt meg az ütő. Egyetlen ötletem, hogy a sharpei nem akarta bántani Maszatkát, csak befogta a száját...

A napom innentől kezdve kicsit gellert kapott, és szigorúan a szürreál irányába tolódott el.

Hazaérve körbenyírtam kicsit Maszat pofáját és meggyőződtem róla, hogy kutyabaja, viszont eszembe jutott, hogy ma kell védőoltásra vinnem a Manót.

Villámgyorsan felkaptam a kölköt a hátamra és elviharzottam, magam mögött hagyva egy nagyon szőrös fürdőszobát és egy kevésbé szőrös Maszatkát.

A gyermekorvos rendelőjében jöttem rá hogy:

a: elfelejtettem átállítani a fenti órát, tehát egy órával korábban érkeztem

b: elnéztem a randevú időpontját, úgyhogy 40 perccel korábban érkeztem az egy óránál is

c: a gyerekorvos kb 20 perces késésben van a saját programjához képest.

Úgy gondoltam hogy nem akarok naprakész lenni az éppen aktuális zöld-takonyból és testvérkéiből úgyhogy elmentünk sétálni Manócskával, megnéztük az uszodát aminek van baba-úszás programja is, és mivel még mindg maradt vagy 40percem, beültünk a helyi cukrászdába.

Van a franciában egy nagyon találó szó arra a fajta közönségre aki ezt a cukrászdát látogatja, ez pedig a "bobo"

A "bobo" az a bourgeois-bohem párostásból születik, tehát pénzes de van egy kis bohém beütése.

A tipikus bobo például csak bio kefírt meg zöldséget vesz, worldmusicot hallgat, környezetvédő matricát ragaszt a komposztálóvödörre és húszmillás városi terepjáróval megy a jógatanfolyamra.

Naaa, ilyen népek látogatják cukrászdát, de most kifogtam egy asztalnyi nyugdíjast, akik csak simán burzsoák voltak, bohémek nem. S mivel Manócska békésen aludt rajtam a kendőben, leültem egy teára, annélkül, hogy levettem volna.

Ez persze nagy feltűnést keltett, a "jajj de cukimukin alszik"-kal kezdődött és a "hogy volt ez az én gyerekkoromban"-nal folytatódott.

Itt megtudtam ,hogy a mellettem ülő arnykeretes szemüveges néninek nem volt cumija mert (itt tessék megkapaszkodni)

-"Azt monta anyám, hogy csak a proli gyerekek cumiznak!"

A velem szemben ülő tiszes őszhajú kékharisnya pedig 12 éves korában kapta az első harisnyakötőjét anyukájától, addíg csak térdzoknija volt.

Ilyenkor mindg egy kicsit elgondolkodom, hogy vajh én váltom-e ki az emberekből a teljesen szürreális beszédtémákat, vagy ők mindenkivel megosztják életüknek eme intim részleteit.

(nem első eset, a múlt héten például egy tisztes családanya a gátmetszéséről mesélt nekem részletesen a méteráru boltban, máig se tudom hogy miért gondolta hogy érdekel engem)

Azután persze eljutottunk a gyerekorvoshoz is,de arról majd a következő bejegyzésben.

2009. okt. 24. 1:43 - írta renardette ... don't you eat the yellow snow!! (Frank Zappa)

Két cikkel alább szóvátettem, hogy az inuitok nem pelenkáztak anno, és ez láthatóan felkeltette a népek érdeklődését.

Íme a hiánypótlás: hogyan pelenkáztak az inuitok?

Röviden összefoglalva azt a nemsokmindent amit a témáról meg lehet tudni: az inuitok is, -mint a környékükbéli népek-, az időtájt amikor még nem verték beléjük a misszonáriusok puskatussal Freudot, azt a nevelési fajtát alkalmazták, amit ma a nyugati civilizáció "kötődő nevelésnek" (attachment parenting) nevez.

Hordozták a gyerekeket, kb 2 éves korig -ehez kapcsolódó érdekes teória, hogy néhány antropológus szerint a kúszás, mászás mit olyan meglehetősen modern találmány, mert sok ősi kultúrában a szülők nem nagyon tették-tehették-le a gyereket míg az meg nem tanult járni, így a kúszós stádium eleve kimaradt a mozgásfejlődésből.. Szó ami szó én se szívesen engedném hasoncsúszni a fiamat, ha jégtömbökkel lenne parkettázva a lakás

Egyszóval a mini-inuitok leginkább az anyjuk hátán tartózkodtak ,ami nagyban elősegítette az anya-gyermek összhang kialakulását pisi-kaki szempontól is, de -ők is csak emberből voltak- időnként akadtak balesetek.

Az intrnetes, ill köyvi forrásaim két dolgot említenek az inuitok pelenkahasználatáról:

Az egyik, hogy rénszarvas nyakbőrből vágtak pelenkának valót amit a gyerek alá tettek.

Ezt nem mosták, hanem, ha kakis lett kitették a hóra, megvárták míg ráfagy az anyag, a fagyott szennyes részt lekaparták róla, utána pedig zsebben megszárították.

A másik alternatíva, hogy kibélelték a gyermekhordozó alkalmatosságot, illetve később a gyerek nadrágját keskenylevelű gyapjúsással (Eriophorum angustifolium) amely mint bio-eldobható pelenkaanyag funkcionált. A keskenylevelű gyapjusást Európában is meglehet találni, én pl. Norvégiában fotóztam:

Az ethno-zuzmótan szerint az Alectoria sarmentosa is használatos volt, (a kanadai indiánok körében) mind női hygéniai betétként, mindpeig "pelenkaként" mivel nagyon jó nedvszívó ill fertőtlenítő hatása van, ez azonban egy olyan zuzmófaj ami csak erdőben, fán nő, úgyhogy az igazán kóser sarkköri inuitok biztosan nem láthatták, hacsak nem könyvben..

Azt hogy egy nap hányszor, hogyan és hol pisiltették-kakiltatták a hátonhordozott gyerekektet az inuit anyák, egyetlen forrásmunka sem említi.

Élek a gyanuperrel, hogy egyfelől a legtöbb antropológus, meg ethnográfus férfi lévén csak a globális problémákkal foglalkozott és eszükbe se jutott megkérdezni, másfelől pedig az anyáknak ez annyira természetes dolog volt, hogy eszükbe se jutott külön megbeszélni. Főleg nem egy gyanús fehér pasival...(de lehet, hogy csak a feminista szól belőlem...)

A "Naked scientists" szerint egyszerűena gyerek alá tettek egy eldobható babyfókát...

(Lehet hogy em túl tudományos a meghtározás de nagyon kellemes őrültek, érdemes őket böngészni)

2009. okt. 21. 23:54 - írta renardette

a nyuszifüles sapka Minimanó haját (nem röhög!)

Persze a képen alig látszik, de egyértelműen a Fuji nagylátószögű objektíve a hibás.

Az apja kajánul vigyorogva fölajánlotta, hogy hozza a makro objektvíet, de kispárnával fejbecsaptuk még időben. Különben is ....nem a teljestmény, a szándék a fontos!

*Fotózás után gondosan kisimítgattam az én nagyfiam rakoncátlan fürtjeit..

2009. okt. 19. 0:57 - írta renardette Hetedik érzékem megsúgta,hogy jön a tél (vágják az indiánok a fát az erdőn) és ami még ennél is jobb, találtam hozzá kabátot.

Az úgy kezdődött, hog azután, hogy utánna néztem, hogy az eszkimók mibe pelenkáztak (nem pelenkáztak) az is érdekeln kezdett,hogy hogy tartják melegen a gyereket - jön a tél, meg különben is észak mániás vagyok, habár ügyesen titkolom-

Már-már éppen elkezdtem sóvárogni egy fókabőr parka után, amikor egy turkálóban szembejött velem az álomkabát.

Enyhén eszkimós vonalvezetésű, félúton Sznyegurocska felé -ha valaki még emlékszik egyáltalán Sznyegurocskára oroszóráról, a (Gyed Maroz-tól balra)- viszont hála az ipari forradalomnak, 100% ban mikropolár, ergo egyetlen bébifókát se csapkodtak érte fejbe a gaz szőrmevadászok, ezen kívül biztosan bio-mikropolár bio polimer vegyületekből, kézzel szedve elmaradott országokban, de tisztes munkabérért.

Ennyi jó tulajdonság után nem hagyhattam a turkálóban, igaz, ahoz képest elég borsos ára volt, hogy használtruha.

Viszont ha kilóra adták volna biztosan nem éri meg az eladónak, mert annak ellenére, hogy vastag, hihetetlenül könnyű.

Azért fizetésnél kicsit szóvátettem az árát, mire az eladó eltartott kisújjas hangsúllyal megjegyezte, hogy dehát ez egy cop.copiiiin kabát! És biztos ismerem a márkát és fúú hogy milyen IN!

Bevallottam,hogy eddig ugyan mégcsak nem is hallottam a cop.copin-ról, de hazatérve azért leellenőriztem őket, nagyon idegestő a webszájtjuk.

Viszont két nap múlva máshol túrtam eg tök jó pulcsit ai teljesen passzol rám is meg a kabáthoz is és mint kiderült ezt is ők követték el.

Itt már gyanakodni keztem valamiféle összeesükvés elméletre, miszerint ez egy olyan márka amit 3 párizsi leszbikus csaj úgy csinál, hogy méregdrágán eladják a dizájncuccot egy gazdag vevőnek, aki mihelyt kiperkálta a vételárat, bepattan a BMW-be és rohan a turkálóba leadni (a BMW azért kel hozzá, hogy még idejében odaérjen, pont előttem, de ne sokkal előttem, különben más már elvitte volna.)

Mindegy, nekem jó ez így, a kabátnak meg nekiestem Veri útmutatása alapján.

Első lépésben hátfelmetszettem, ez volt a legidegpróbálóbb pillanat, valahogy -biztos valami gyerekkori trauma,-de nem szeretek 60 centis lykuat vágni egy frissen vásárolt kabát hátába,

Ezt azután a "Ha nem tudod eltakarni, hangsúlyozd ki!" elv alapján (mégiscsak kapóra jön,hogy tanultam építészetet, legalább elveim vannak) bordó flitteresen csillogó anyaggal körbeszegtem, illetve beleappikáltam egy akkora zippzárat amit bejárati ajtóként is megállná a helyét.

Utánna rövid szivarszünet következett ....volna, ha nem szoptatnék, szóval lélekben elszívtam egy Cohibát (marha olcsó így szivarozni) és kis gondolkodás után betoldottam egy szintén bordó flitteres trapézzal, amit még hátulról megspkeltem egy réteg poláranyaggal illetve szendvicselve belül egy műselyem béléssel (hogy a selyehernyókat se bántsuk)

Az eredmény föülmúlta a képzeletmet, olyan mintha Sznyegurocska összeütközött volna egy marokkói sáskával (Nomadacris septemfasciata), ami hála a golbáls felmelegedésnek, tulajdonképpen már kivitelezhető.

Ma teszteltük, teljes siker, senki nem fázott, Manócska bealudt, járókelők meghökkentve, kutya boldog, hogy sétátlunk.

Most már csak új sapkát kell varrnom a picifiúnak, mert a nyuszifüleket majdnem kinőtte.

Ha valaki elöl szeretné betoldani a bébit (én ezt csak azért nem teszem mert nekem már túl nehéz a Manó elöl, ) itt van róla egy olyan profi leírás angolul, hog leestem a székről.

2009. okt. 19. 0:35 - írta renardette Reggel Minimanót pelenkáztam :

Egyik kezemmel próbáltam a két lábát gyengéden de határozottan összefogva tartani, hogy hozzáférjek a fenekéhez a másik kezemmel a vizes popsitörlőt próbáltam kicsit kicsavarni.

Eközben azonban természetesen ő is csápolt a mancsocskáival, és sikerült a hajamban megkapaszkodnia, hogy egy határozott rántással, rugás hatósugárba húzza a fejem a kicsi, pihepuha, ámde felettébb szaros tappancsocskáihoz ( mert közben sikerült lábbal beleltalálnia a már félig lehúzott pelenkába is)

Itt patt helyzet alaklt ki és úgy festettünk mintt egy igen vidám ámde felettébb büdös laokoncsoport.

Magamban korholni kezdtem az anyatermészetet azért, hogy ha már 9 hónap alatt töviről hegyire átalaktotta a testem terhesség plusz gyerekgondozás címszóval, (egyetlen régi ruhadarabom se passzol rám, mert ott szűk ahol eddig semmise volt, és ott lötyög ahol nem is gondltam hogy valaha volt valami) akkor igazán növeszthettem volna egy extra pár kezet a pelenkázáshoz, körömvágáshoz,stb.

Ennyi konstrukciós változtatás után ez a kis plusz már fel se tűnne, de mennyivel praktikusabb lenne.

Mivel a fejemet még mindíg a markában tartotta a kiscsibész , csak konstatálni tudtam, hogy az anyag a hátán is végigfolyt, ergo cserélhetünk body-t is, de még nem dolgoztam ki a stratégiát arra, hogy hogyan szabadítsam ki a fejem anélkül, hogy elengednéma lábait, -no ekkor megszólalt az én kedves párom a konyhából:

-Chatone, szerinted kaphat-e az amerikai elnök Nobel békedíjjat?

Úgy értem etikailag?

Itt már nem bírtam tovább, kitört belőlema röhögőgörcs, mert eszembe jutott kedves orosz kolleganőm vicce a szovjet szociológiai felmérésről:

Nyugati szociológusok utaznak a Szovjetúnióba, hogy a munkamegosztást tanulmányozzák a szovjet családokban. Első riportalanyuk Igor, aki büszkén elmagyarázza:

-Nálunk remekül működik a munkamegosztás, a feleségem oldja meg a lokál problémákat, én pedig a globális problémákat! Így nics veszekedés, mindenki a maga területével foglalkozik.

-Ó, hát ez nagyszerűen hangzik -mondja a szociológus-, kifejtené bőveben? Például mik a lokál problémák?

-Hát, pl ,hogy mit együnk, miből fizessük a lakbért, hova járjon a gyerek iskolába..

-És mik a globális problémák?

-Hát,..a minap is azon gondolkoztam, hogy menjen-e a dalai láma Tibetbe..?

2009. okt. 13. 23:08 - írta renardette Legújabb kreálmányom a babynomade típisú hálózsák.

Első lépésben óvatosan megtöltjük,

majd két oldalt behajtjuk és az egészet tépőzárral összefogjuk,

majd a kész tortillát az autósülésbe helyezzük.

A többi hálózsákkal szemben nagy előnye,hogy a biztonsági övet be lehet csatolni ...

Az anyaga egy levelibékaszínű polár plédből van.

Az elkészítése nagyon egyszerű, az egyetlen cselesebb művelet a dísszegés volt, amit egyébként el lehet hagyni róla. A teljes anyag költség kb 5euró

Az elkésztéséhez a leírás meg a szabásminta itt található.

Ha valaki nem tud franciául az se baj, leforítom: " vágjuk ki, szegjük be és varrjuk össze a darabokat."

megjegyzés: macska nélkül is készíthető

2009. okt. 11. 22:30 - írta renardette Minap nézegettem magam a tükörben és JP megjegyezte, hogy olyan alakom van, mint a korareneszánsz nőalakoknak, ezen belül is a németalföldieknek.

Mondtam, ugyan fejtené ki részletesebben, mire mondta, hogy hát olyan gömbölyű kis pocakom van, meg duzzadt kebleim mint a Memlig nőinek.

Erre mondtam én, hogy biztosan terhesek voltak a modellek, vagy ha nem akkor éppen most szültek....

Jobban belegondolva a korabeli flamand fogamzásgátlásba, nagyon valószínű...

2009. okt. 11. 0:34 - írta renardette Kicsi fiam kimondta az első szót, 2 hónap 4 hetesen -apja nagy örömére- franciául.

Reggeli közben történt, mi ettünk Manó meg nyáladzott a relax fotelében és megjegyezte, hogy ÖHHHHŐŐŐŐ, és mosolygott hozzá.

Nagyon jól raccsolt, pont úgy ejtette az r-t mint egy született francia, és JP nagyon büszkén kijelentette, hogy azt mondta a fia , hogy "Heureux" és tudja is hogy mit mond, mert mosolyog hozzá!

Korrektül leírni csak 8 év múlva fogja tudni, habár most hogy az Academie Francaise olvasta a blogomat, őrült tempóbn próbálja megreformálni a francia helyesírást, mert: -idézem őket "hátrányos helyzetbe hozza a dyslexiásokat, dysgráfiásokat, növeli a társadalmi szakadéot és gátolja a (francia)nyelv elterjedését"

2009. okt. 11. 0:28 - írta renardette Tegnap felhívtam a gyerekorvosunk rendelőjét új időpontot kérni.

Az asszisztense vette fel:

-Jónapot iőpontot szeretnék kérni a fiamnak novemberi kontrllra..

-Rendben, hogy hívják a fiát és mikor született?

-Ilao és öööö (zavart csend)

-(asszisztens segítőkészen) Ön mikor szült?

-Ja! július 5 ik én!

Rájöttem, hogy a fiam születési dátuma pont egybeesik azzal amikor én szültem! Hát nem csodás?

2009. okt. 11. 0:12 - írta renardette Beletettünk újabb 3000 km-tt az idei évbe, Minimanóval Görögországban voltunk rövidfilm fesztiválon. A fesztivál közepesn OK volt, a helyszíne viszont csodaszép, és a 28 fokos hőmérséklet és napsütés is olyan dolog amit szeretünk szeptember végén.

Volt még hatalmas park is, rengeteg forrással, csörgedező patakokkal, zöld fűvel, és tömérdek hellyel ahol nyugdtan lehetett a szabadban gyakorolni az EC-t.

Szakmai szempotból nem volt egy nagy lépés a fesztivál, habár megismerkedtem egy nemfinnel aki állítja magáról, hogy finn,de ezt semmivel sem tudja alátámasztani: ergo jóképű, jól beszél angolul, nem iszik,( vagy legalábbis látatóan nem), nem depressziós és még jó filmeket is csinál. Szerintem UFO, mert finnül azért tud...

Egyetlen gyanús lépése, volt, hogy az első este sült halat akart enni FŐTTKRUMPLIVAL Görögországban...

A hajdani finnországi tanulmányaim alatt ellestem a helyi gasztronómia féltve őrzött titkait: Ha köretet akarunk készíteni akkor sós vízben megfőzzük a krumplit.

Esetleg, ha nagyon-nagyon oda akarunk tenni, akkor adunk hozzá utólag vajat, talán vörösáfonya lekvárt de ez utóbbit csak pirosbetűs ünnepeken.

Az észki népeken kívül nem ismerek olyan éttermet, ahol sóbavízbekrumplit önmagában köretnek tekintenék, Görögországban sem volt ez másképp, így Pekka bár kiicsit meglepődött, de petrezselymes-sajtos kemencébensült, fűszeresükecskesajttaltöltött besaamelles krumplit evett..süt hal körettel.

Tessaoniki után Strasbourg következett, ahova ugyan szintén dolgozni mentünk, de egy délutánra befizettük magunkat a sétahajózásra, azzal az ürüggyel, hogy már mindenen utazott Minimanó csak hajón nem, ami valljuk be, tarthatatlan egy 3 hóapos bretonnak..

Hát vicces volt.

Először is felfedeztük hogy van gyermek-idegenvezető szöveg a fejhallgatóban, amit egy pszeudo-elzászi kalóz mond a papagájának, innentől már víg volt a program.

Manócska felváltva aludt vagy szoopott, az én középkori tengerészeti szókincsemis tovább gyarapodott, az európai parlamentnél pedig hála a hajómotor kelemes döbögésének és az enyhe dízelszagnak lelkesen bealudtunk családilag.

Nyolc euró volt fejenként de minden centjét megérte, kár hogy nincsennek krízis járataik hajnali 4 és 6 között..

2009. okt. 1. 20:45 - írta renardette

"Figyelj, látod hogy találtam neked olyan strandot Franciaországban, amin július közepén senki sincsen!" kiáltott fel JP boldogan, mad fürdőgatyára vetkezett és a szemerkélő esőben elvágtatott a tenger irányába. Még sokáig hallatszott a gumipapucsának cuppogása a tócsákban.

Felhúztam az esőkabátom, a kutya nem titkolt sóvárgással tekintett rám (neki nincs) kimásztam az az autóból nejlonzacskót húztam a digitális fényképezőgépre és utána baktattam.

"A strandon háborús szerkezetek veszélye! " -morzsálódó tengerkék felírat egy viharáztatta rétegeltlemezen. Próbáltam felidézni magamban, hogy vajon az úttörős honvédelmi napokon a gumigránát-dobáláson kívül vajon mutattak-e háborús szerkezetet és ha igen, hogy nézett ki, meg milyen az a pöcök amire nem kéne rálépni, meg hogy vajon mivel szedik össze a turistákat akik mégis..de aztán eszembe jutott Micimackó meg malacka a viharban:

Malacka: -Mi lenne ha ránkdőlne egy fa?

Micimackó hosszas fontolgatás után:- Mi lenne ha nem?

És Malcka megnyugodott..

Mindenesetre magamban megígétem, hogy majd nem fogok..

A strand egyébként kiépített: természetvédett, gondosan körülkerített homokdűnék szegélyezik amelyekben tilos: az ösvényről letérni, kutyát pórázon, vagy anélkül sétáltatni, virágot szedni, lovagolni, kerékpározni, szemetelni, zavarni a madarakat és pónit etetni.

Hirtelen felvillant előttem ahogyan kitárt karral fehér lovon vágtatok a sirályok között, kezemben egy nagy csokor mezeivirággal, a kutyám utánnam, csak a fülei látszanak ki a magas fűből és a zsebemből kiesik a rágópapír, de rájöttem hogy a kerékpározást meg a pónietetést így is kihagynám, úgyhogy egyenesen legyalogoltam a tengerpartra.

A dűnék után hirtelen kibukott belőlem a 3.ik világháborús SCIFI rendező és a nejlonzacskót félrehajtva másfél órán keresztül fotóztam a lehetéges helyszínt a " Dűne kísértete atomtámadás után" című bizonyára nagysikerű jövendőbeli alkotásomhoz.

Persze nem a dűnék tehetnek arról hogy Hitler ide álmodta a partraszállást, és felállította a díszleteket. A homok az eső és a tenger pedig végeláthatatlan munkával tökéletesre csiszolta a jelenetet: ólomszürke égbolt, szemerkélő eső, nesztelenül süllyedő , holtukban is Angliát pásztázó bunkerek, agonizáló vasbetoncsonkok amelyek mélyvörös vonalat húznak a fövenybe, a robbanások betonkráterein fürtben lógó kagylók, szerte heverő szépiacsontok, partravetett algazátonyok és töménytelen sodródó műanyaghulladék.

Sokáig tébláboltam az emberi nagyravágyás e hatalmas szabadtéri múzeumában, fel-fel vettem egy porcukor-fehér halforma szépia csontot, nézegettem a partra sodort üvegek kazlait és arra a következtetésre jutottam, hogy ha következő életemben hajótörött leszek, különös figyelmet szentelek az ornitológiának és feltétlenül galambpostával küldöm a földrajzi adatokat, mert ennyi partra sodort pillepalack között Hamupipőke egyen a talpán aki kiválogatja az üzeneteket. (junkmail)

Felvillant még az az ötlet is hogy mindegyik palackba bele kéne gyömöszölni egy kis papírcetlit, hogy: ."Kérjük ne dobáljon palackokat a tengerbe" és visszadobni őket.

A dagály lassan emelkedett, elmosódott a határ a víz és az ég között, sirályok siklottak kíváncsian fölöttem, ,minden más mozdulatlan volt.

A halott bunkerek elő-elő bukkantak a párából, annyi várakozás tömörödött bennük amennyi emberi alkotások közül csak a templomokban bír koncentrálódni.

Az a gondolat kísértett, hogy ha valaki kitartóan filmezné a partot, látni lehetne ahogy ezek a betonkolosszusok lomhán mozognak a homokkal együtt, oldalukra fordulnak, összegömbölyödnek és lassan befúrják magukat a csigaházak, kagylótörmelék és szépiacsontok nyirkos melegébe.

Pályafutásom során valahogy úgy adódott, hogy 4 évig tanulmányozhattam a Maginot- vonal elhagyott bunkereinek erdőlepte csendjét.

Talán mert nem építészek tervezték őket, és mert végképp nem a figyelem felkeltés volt a cél, a bunker az egyetlen xx századi épülettípus amely képes tökéletesen harmonizálni a környezetével, igazából nem pusztul el, csak beleolvad a tájba. Csupa ellentmondás, önmagában semmi esztétika sincsen, de ettől a semmi esztétika akarástól és attól hogy szinte láthatatlan, nagyon szép tud lenni.

Valahol a ködön túl Boulogne Sur Mer körvonalait lehetett sejteni. Az utiönyv szerint "erősen lebombázott, az 50-es években újjáépített város, észak franciaország egyik legfontosabb halászati kikötője, x-ezer lakos lakos, x-négyzetkilométer, x-százalék a munkanélküliek aránya.."

Nem titkolt csodálattal olvastam a névtelen utikönyvíró összefoglalását , ennyire szárazon, személytelenül és minen érzelem nélkül talán még a német bunker-konstruktőrök se tudtak volna nyilatkozni a városról. Látni véltem a célkereszeket a stratégiailag fontos építmények fölött.

Pedig innen Boulogne S/M egészen más képet mutatott, a dűnék partfalán túl kocka tornyai hangtalanul úsztak a tengeri párában, úgy festett mint egy XXI-ik századi Soria-Moria, ellenállhatatlan vágyat ébresztett, hogy étlen-szomjan az örökkévalóságig gyalogoljak a kihalt tengerparton abban a reményben, hogy egyszer elérem. Az a lehetőség, hogy kirázom a szandálomból a homokot, beülök a kocsiba és a gyorsforgalmi úton15 perc mulva ott vagyok, kiábrándítónak tűnt.

Az nem az a Boulogne lenne amibe meg szeretnék érkezni, nem a ködben úszó Atlantisz a homokba süppedt kávéházakban Picon-t szürcsölgető öreghalász kísértetekkel , az a Boulogne az utikönyvíró városa lenne Kóla-autómatákkal, 2,50 es neszkávéval és mélyhűtött kenyérrel.

A homok helyenként tenger-redőket vetett, helyenként kisimult, a fehér kagylóhéjjpöttyök mögött áramvonalban összetorlódott kicsiny zátonyokba nyújtózott, és ha egészen közel hajolt az ember hozzá látni lehetett az esőcseppek lábnyomát.

A levegő sós volt és nyirkos, az fajta idő amitől a hajam vastag csigákba göndörödik.

A parton a kutyámon kívül még mindíg senki, a fejem fölött elhúzó katonai helikopter pedig megerősített abban a gyanúmban hogy a körülmények konspirálnak és a hatóságok valóban kiüríttették a tengerpartot, hogy én nyugodtan fotózhassak kihalt francia tájat, és a dűnéken túl a rendőrkordon mögött 200 holland túrista acsarogva dühöng a lakóautók kipufogófüstjét nyelve és arra várva hogy végre leszabadulhasson ide homokvárat építeni és eidamis szendvicset majszolni.

2009. szept. 19. 1:04 - írta renardette JP-t kiraknák a déli sarkra, egy közepes méretű pingvinkolónia közelébe, akkor a kutatók fél év után a következőket tapasztalnák:

75 000 pingvin folyékonyan beszél franciául

35 000 pingvin még nem beszél folyékonyan, de alapfokon már társalog..

12 000 pingvin metganult kroaszant sütni reggelire..

92 000 pingvin kávézik reggelente

5 pingvin nem beszélt fraciául, nem sütött kroaszant, nem kávézott, de már emigráltak Kerguelen-re...

Most a frankfurti nemzetközi gyermekfilm fesztiválon is megfigyeltem, hogy micsoda kommunikációs terepjáró a pasim, a takarítónőtől kezdve az amerikai konzulon keresztül az igazgatónőig mindenkivel szóbaállt.

Én közben a háttérben finom mosollyal szoptattam, és úgy általában ügyesen alakítottam a modern feminista Anyaoroszlánt, aki félkézzel megváltja a médiát, másik kezével szoptat, miközben a jövőbe tekint.

Kicsit aggasztólag vettem észre magamon, hogy két vetítés között a mosható pelenkákról fórumozok a fesztivál gépein, dehát ilyenek az anyasági hormonok...

Természetesen elfelejtettem elég pelenkát vinni, így a Windeln szóval gazdagodott a 4 szavas német szókincsem, meg arra is van tuti tippem, hogy hol lehet vasárnap délután a belvárosan pamperst kapni...

Minimanó remekül viselkedett (naná egész nap ölben volt), a díjkiosztón pedig hatamas csoda folytán bealudt, úgyhogy viszonylag összeszedetten sikerült megköszönni a legjobb rövidfilm díjat

Remélem JP gyűjtött névjegyeket, mert én a filmeken kívül leginkább arra emlékszem, hogy holmindenhol pisilt, meg pelenkázódott a gyermek.

A legexkluzívabb kétségtelenül a városháza díszterme volt, pedig visszafogta magát a polgármester és igen rövid beszédet mondott...

A hivatalos szervnek szóló beszámolót holnap gépelem a fesztiválról, és garantáltan nem szerepel benne a "pelenka" szó, miután itt már terápiásan kiírtam magamból.

Filmkritikát viszont nincs erőm írni, se it se ott, pedig voltak nagyon jó darabok is...

2009. szept. 6. 15:35 - írta renardette Az viszont 4 nyelven. A helyzeten nem javít, hogy a laptopon qwerty van, nincs helyesírás korrigálóm és az USB billentyűzetem kb két hete maga is a kórság áldozata lett, és azokat a betűket amiket én valami csoda folytán nem hagynék ki, Ő szelektálja.

Rájöttem továbbá, hogy csak azokon a nyelveken ciki diszgráfiásnak lenni amelyek fonetikusak, a francia példának okáértt annyira logikátlan, hogy JP szerint jobban írok, mint az átlag belga, ami elég katasztrófális vélemény a belgákról.

Tény, hogy a gyerek frissen elkészült személyi igazolványában is van három helyesírási hiba. A nevét viszont korrektül leírták, és ez a lényeg.

•merci Tarhonyakártevő

2009. szept. 5. 17:10 - írta renardette Ja, és még a héten varrtam kettő Mei Tai-t, ami ázsiai babahordozó kategória és mivel vállpántos, viszonylag egyszerű és gyors felvenni a kendővel ellentétben.

A gyerek pedig vedlik, ledobta a hosszú selymes újszülött haját és elkezdte növeszteni a sokal sűrűbb és kevésbé selymes télihajat, de mivel egyenlőre olyan szőke mint a tejbe pottyantott légy, ebből nem sok látszik..

Kíváncsi vagyok milyen színű lesz a haja hosszú távon...

2009. szept. 5. 15:59 - írta renardette A hétvége a revelációk jegyében telt.

Minimanó először pisilt közterületen, (parkban piknikeztünk)

Angyali vigyorral csurgatta le a szandálomat, de megdícsértük, mert a migyerekünk és ügyesen csinálta. Az apja pedig megigéte, hogyha kicsit nagyobb lesz akkor az ő szandálját is lepisilheti.

Az igazsághoz tartozik, hogy ámbár már elég jól megtanultam más fütyijével célozni, az éghajlati viszonyokra nem számítottam (eg széllel szemben nem lehet), de legalább kis betekitést nyerhettem a férfiakat foglalkoztató problémakörök egyikébe, így remélhetőleg elejét vehetem majd az "Anya te ezt nem értheted..."kezdetű mondatoknak.

Következő nagy vívmányunk, hogy hét hónap után először indult be a kocsi (már nagyon fárasztó volt tologatni a Volvo kombit)

Kivételesen az autószerelőnket is sikerült jó passzban elérni, és annak ellenére, hogy feltaláltam egy új Volvó típust és elmagyaráztam legott, hogy miért nem működik virtuálisan, a negyedórás beszélgetés végére csak rájött, hogy milyen kocsink van, és kb arra is,hogy miért nem indul.

Én: -Jónapot, van egy volvo 250-esem Dízelben.

Monsieur L: -Olyan nincs, talán inkább 850 est akart mondani.

Én: -850? az sok lesz, annyink biztos nincs.

M.L: -Akkor talán 750?

Én: -Gondolkodjunk inkább 200 körül!

M.L: - Jaaaa, 240!

Én: - Az lesz az! És nem kap áramot az üzemanyag pumpája.

M.L: -A volvo 240-esnek mechanikus pumpája van!

Én: - Jaja,ha már megy az autó, de akkor hogy indul be?

ML: - Aha, értem...

Hiába na, mióta teherbe estem nem szereltem autót, csak toltam. Kijöttem a gyakorlatból. Viszont már fejből tudom, hogy egy Volvo kombi 1400kg.(Üresen)

A társadalombiztosító is kitett magáért, Minimanó születésének örömére kaptunk tőlük két levelet.

Egyet a gyerek apjának címeztek, amben gratuálnak neki, mint újdonsült apának, egyet pedig direktbe Monsieur ilao Gwenael-nek, amelyben biztosítják arról, hogy rövid időn belül megérkezik az elektromos kártyája, addíg legyen türelemmel, egyszersmind felszólították, hogy gondosan őrizze meg a jelen papírt.

Én valahogy kimaradtam a dolgokból, ami már azért is muris, mert azonkívül, hogy kihordtam és megszültem Monsieur Ilao Gwenaelt, az én munkaviszonyom után van biztosítva az egész család, a gyermek apja is...

2009. aug. 25. 21:33 - írta renardette íme itt akció közben az új tengerészcsíkos rugdalózó, lekaptam a fiúkat amint breton tengerészdalokat gogliznak a netről, közös megelégedésre.

Minimanó szóhincse az Öeöeee vel bővült.

JP-ét nem tudom, de azt mondta hogy már keltábbnak érzi magát mint tegnap.

Ezen aztán jól elszórakoztunk, merthogy a francia egy olyan remek nyelv, hogy a" -már megtanultam kezelni a kelta nemzeti öntudatomat" egy négyszavas mondatba belefér, amiből a kelta nemzeti öntudat egy szó...

Ezen fölbuzdulva elképzeltük, hogy bár Lucia szavaival élve "reméljük, hogy gondos nevelésünk eredményeképpen egyetlen félkatonai jobboldali szervezetnek se lesz tagja, ha felnő", de ha mégis, akkor ugye választhat hogy akkor anyai ágon Erdély visszacsatolásáért ordítson a Petőfi szobor előtt, miközben apai ágon Korzika függetlenégéért vív, ámde nem téveszti szemelől Bretagne önállósulását sem.

Hát azthiszem hajszás élet lehet kozmopolita szélsőjobbnak lenni...

Ennek kapcsán felmerült népi hangszer is, mint olyan, és a kecskedudára jutottunk, mint közös nevező. Mire mondtam JP nek, hogy szép dolog a zenetanulás, és én is Kodály módszerrel verekedtem az általános iskolában (eg furulyával) de válasszunk már másik népi hangszert, mert inkább laknék egy katonai reptér tőszomszédságában, mint egy tanuló dudással egy fedél alatt.

Mentőötletként felmerült az elektromos kecskeduda, tényleg, meg is kérdezem a Medvét, hogy van-e (neki van fülhallgatós klarinétja, biztos a kecskedudáról is tud, ha létezik)

2009. aug. 25. 0:11 - írta renardette Ma reggel arra ébredtem, hogy Gwen szopik. Amikor végre addig jutottam, hogy kinyitom a szemem és lenézek, Minimanó a szeme sarkából fölsandított, olyan "megtaláltam a koktélbárt és ki is tudom nyitni az ajtaját " arckifejezéssel.

Nagy öröm ez nekünk, hogy a gyermek ilyen jól menedzseli a saját fönnmaradását így 7 hetesen, de biztos ami biztos, ezentúl a fölső polcra teszem a slusszkulcsot.

2009. aug. 8. 18:28 - írta renardette először áldást oszt, utána pedig vérszamuráj. Tessék valami röpködős kung-fu film-hátteret hozzáképzelni (ha nem lila hanem kék lenne a lepedőnk egész könnyen ki lehetne bluescreenelni és betenni mondjuk egy naplementét a bambuszerdőben. Az összképet kicsit rontja a pampers de kaszkadőrbiztonsági okokból kötelező (a biztosító nem vállalta volna a felvételt nélküle.) A kis cseles leginkább az apjának mórikálja ám magát, ilyen grimasz meg mosoly meg miegymás, neki én a tehénállat vagyk, nekem csak hatalmas cuppogások meg táttott csőr jár. JPvel bezzeg breton tengerészdalokat dajdajoznak meg kongói kismamákra kacsingatnak Matonge-ben.

2009. aug. 8. 13:42 - írta renardette

a mamájuk varrta a kendo kabátokat" -írja a kedvenc patchwork könyvem, amiben valami megmagyarázhatatlan okból négy oldal foglalkozik a XIX-ik századi japán kendo felszereléssel valamint a korabeli tűzoltó kabátokkal.

Hogy mindez mit keres az amish ágytakarók között rejtély, arra gondolok, hogy az írónő puszta bőkezűségből beledobta a végén, esetleg a kiadó reklmált, hogy nincs ki az oldalszám, mindnesetre ha valaki 1800as évekbeli autentikus japán tűzoltókabátra vágyik az szóljon, elmondom hogyan kell varrni.

Lényeg az hogy ihletet kaptam, és alkottam Gwen-nek 3 kimono stílusú rugdalózót, egyrészt mert szeretem ha csinos a fiam, másrészt mert rém utálom a fején áthúzkodni a pólókat.

Nem értem, hogy pont a csecsemőknek, akiknek óriási fejük van a nudli kis testükhöz képest miért gyártanak szinte kizárólag fejen áthúzós cuccot, amikor sokkal praktikusabb a kimono szabású.

Természetesen delux kivitelben, selyemszegéllyel készültek a rugdalózók, a pontyot meg a tűzoltóktól kölcsönöztük mint motívumot, biztos több szimbolikus jelentése van, mint elkészítési módja.

Kendo kabátot majd akkor kap a srác, ha kinyíllik a szeme.

2009. aug. 8. 12:51 - írta renardette A hordozókendő az a babacucc ami eddíg a leghasznosabb beszerzésnek bizonyult .

Egyrészt ráéreztem, hogy ez kell nekünk, másrészt anyutól kaptunk egy gyönyörűt, harmadrészt pedig a szerencsés véletlen folytán résztvettünk egy 3 órás magánkurzuson (a többi jelentkező nem jött el, a bábám meg volt olyan kedves hogy megtartotta csak nekünk is)

Itt aztán végigpróbálhattuk JPvel a mei-tai-tól a rebozo-n keresztül a sima afrikai batikterítőig az összes alternatívát.

Minimanó meg imádja, a legvéresebb fejletépős ordítást is hajlandó abbahagyni a kendőben sétáláskor. JP imádja mert a fiatal anyukák mindíg megállítják az utcán, ő meg boldogan osztja a tanácsokat, én örülök az általános boldogságnak és nem utolsó sorban van pár szabad pillanatom is.

Időnként aztán én is magamra kötöm: